December, 2015


2015-ben Arad köztéri győzelme: késik a nagy román kőfallusz

Állítólag az eredeti Titanic-katasztrófát a mai filmesek ősei azért rendezték meg a jeges vizekben, hogy most unokáik filmet készítsenek belőle. Hát most erre a zseniális Murphy kijelentésre parafrazálva, a most élő románok ősei hiába rendezték meg Trianont? Mert, hogy a titanikosokkal ellentétben, nem hogy tisztességes filmet, de még egy emlékművet sem voltak képesek emelni Aradon ama rendezvény tiszteletére. Nem azért, …Tovább →

A Kárpátokon túl tépdesik mellszőrüket a románok

Nálamnál sokkal, de sokkal okosabb ember állapította meg, hogy szabad akaratából bárki lehet hülye, ellenben a sors akaratából kizárólag a kiválasztottak. A sors pedig most, autópálya ügyben a Kárpátokon túliakat választotta ki. Pár napja jelentette be az újonnan hivatalába lépett „technokrata” közlekedési guru, hogy a 2016-os költségvetésben a sztrádaépítés fejezet alatt kizárólag erdélyi utak szerepelnek. A parlament, a maga sok …Tovább →

Arad EKF-jelölése: az előre bejelentett bukta

Nálamnál okosabbak szerint nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha mi az ő helyében hazudnánk. Nah, kb. erről szól Arad önjelölése az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre. Plusz meg arról, hogy tényleg fogalmam sincs, valóban akarta-e Gheorghe Falcă polgármester a cím megszerzését, vagy csupán ujjgyakorlatot végzett. Miközben szórakozásból kivágott az ablakon néhány köteg bankót. De gondolkozzak pozitívan. Akarta. Akkor meg …Tovább →

Kategoriák