Nem emlékszem, hogy a gengszterváltást (1989) követően volt-e szemétkrízis Aradon. Nem akarom jelzőhalmozással festegetni a kialakult helyzetet, hisz minden aradi látja, elborít bennünket a szemét, a Retim már a kórházakból, iskolákból sem képes elszállítani a hulladékot.
De nem az okokat akarom most boncolgatni.
Hanem a többségi nemzet ingerküszöbét. Amelyet a jelek szerint jó magasra toltak. Ha a művelt Nyugat valamelyik településén három hete szaroznának a lakossággal szemétileg, akkor a civil szféra (=lakosság) már rég az utca közepére borította volna a kukákat és a konténereket. Hogy az illetékesek taposásilag is érezzék, rohadtul elqrták.
Aradon a többség azonban természetesen mélyen hallgat. Otthon, kocsmában, baráti társaságban, családban tuti szitkozódnak, de nyilvánosan kussolnak. Mert még nem birizgálja az ingerküszöbüket. Lehet, mi magyarok tehetetlen dühünkben már tényleg borítanánk a kukákat. Mert szemétileg (is) az ingerküszöbünket a pfujj hordák genetikailag magasabb szintre szabták.
Csakhogy tíz, ötven, kétszáz aradi magyar, elszórtan élve Arad kerületeiben, nem engedheti meg magának, hogy borítson. Helyesbítek: megengedheti, de rohadt sokba kerül majd, sőt. Mert a többség tuti nem állna mellénk, hogy hűha, tényleg, igazuk van ezeknek a bozgoroknak, borítsunk mindannyian, a qrva életbe. Úgy multikultilag.
Plusz közösségileg, lokálpatriotizmusilag nem az számít, kinek mi az anyanyelve.
Kizárólag a város, az élhető város számít. Amelyben élünk.
Rég volt május 1., a románok (is) agyonmiccsezték magukat, csakhogy ma már hatodikát írunk. A szemét csúcsosodik, és a román többség civil ellenállásának nyoma sincs.
Közigazgatásilag 100 éve uralkodnak. Hát akkor lássam az eltelt évszázad kulturáltan cizellált eredményeit. Mint például, a civilizált világ alapkövének számító tisztaságot, szeméthordást.
100 év ünneplése okos történészek pirossárgakék felhőbe burkolt előadásaival, égbe nyúló oszlopokkal rém egyszerű.
Na jó, de szalagvágást követően ki sepri össze a szemetet?

Irházi János