Befejezetlen mondatok a Nyugati Jelenről
A tény, hogy idén januártól a Nyugati Jelen hetilapként jelenik meg, enyhén szólva sem fakasztott az interneten öt megyében több ezres olvasói elkeseredést.
Saját pénzét mindenki úgy és arra költi amire akarja, és innentől fogva a pénzköltési csatornák, stratégiák is az ő felelőssége. Nincs ez másképp a Nyugati Jelen esetében sem, ahol tulajdonosként Böszörményi Zoltán, saját bevallása szerint az eltelt 26 év alatt több mint nyolc millió dollárt költött a lapra.
Mivel jó néhány évig koptattam székeket a szerkesztőségben és kötetnyi emléket, helyzetet tároltam (ez utóbbiak a legérdekesebbek, de ugyebár nem trottyantuk oda, ahonnan ettünk), szeretnék megemlíteni néhány olyan, kizárólag szakmai vakvágányt, amelyek nélkül úgy gondolom, a Nyugati Jelen január 1-től is napilap maradt volna még egy ideig.
Szerintem az első tévutat az öt megyére való terjeszkedés jelentette. A Vörös Lobogó, a Jelen, majd Nyugati Jelen mindenki szívében, tudatában aradi magyar napilap. Miként ereszthetett volna gyökeret a szomszédvárban, Temesben, ahol a magyarság akkor még siratta a saját napilapját, és volt egy hetilapjuk. Kidolgozott stratégiával, okos csápolással Hunyadban talán akadt keresnivaló, ráadásul Déván Chirmiciu András és Gáspár-Barra Réka kollégáim remek partnereknek bizonyultak írásban (a Riport a Régióban sorozatban kedvenceim voltak), terjesztésben. Fehér és Krassó-Szörény pedig a vicc kategória.
Értem én a „magyar missziót” öt megyében, ám amikor tíz évvel ezelőtt már rég befuccsolt a projekt előállt a váltás kényszere. Az újság is egy árucikk. Ha jó megveszik, ha vacak, elfordulnak. Aradiak zömét nem érdekli a másik négy megye, és viszont. Akármilyen furcsának is tűnik, de egy évtizede több előfizetője volt a lapnak Kisiratoson, mint Temesben, Hunyadban, Fehérben, Krassó-Szörényben összesen. Ismert világcégek is tévedtek stratégiában, de ők legalább bevallották, váltottak, bocsi, mondták. Úgy gondolom, semmiféle negatívum nem érte volna a tulajdonost, ha levágja a szomszédos csápokat. Sőt.
A második tévút véleményem szerint a vidék. Arad megyében a Vörös Lobogó, a Jelen, majd a Nyugati Jelen korában is a vidék volt a bázis. Ezt sikerült leépíteni. Arad megye magyarok lakta településeinek mindennapjairól beszámolni nem azt jelenti, hogy jegyzőkönyv bálokról, mikrofonállvány-interjúk politikusokkal, polgármesterekkel, alpolgármesterekkel, gazdákkal. Anno az Aradi Közlönyben naponta minimum egy hasábon folytak a három-tíz mondatos vidéki hírek, mert fenntartottak és megfizettek egy tudósítói hálózatot.
A harmadik tévút is a vidékhez kötődik, és ez pedig a sport. A Vörös Lobogó idején Oroszhegyi Károly egy remek sporttudósítói hálózatot épített fel, ennek hullámtaraját használta ki, építette tovább aztán 1989 után Berecz Sándor és Berki Flávi. Egy megyei lap a sportrovatánál a nem kevés rajongó a megyei focitáblázatokat keresik, és ha ezt megspékelik a felállásokkal, egy-egy fotóval a meccsről, a gólszerzőről, rövid edzői elemzésekkel, akkor veszik az újságot. És mellette nem hiányozhat természetesen az aradi kosárlabda, úszás, kézilabda, sakk, bármi. Csak aradi legyen. Persze, a tudósítói hálózat munkáját honorálni kell. Hogy a sportrovat miért épült le, a fentebb említett okból nem írom le. Tény, akkor a napilapban, most a hetilapban az olvasót marhára nem érdekli a copy-paste hír a Barcelona, a Liverpool meccseiről, Szoboszlairól, mert mindent is hamarabb megtud.
Szerintem a negyedik tévút a vélemény rovat volt. Az „elemző”, engedje el a világpolitikát, a bukaresti román miniszterek, törvényhozás, rendszer stb. szidását. Öt megye magyar problémáit, közbeszéd-témáit boncolgassa, mutasson a helyi kulisszák mögé. Annak ódiumával, hogy másnap egy-három-öt magyar már nem köszön az utcán.
Belülről és kívülről számomra a Nyugati Jelen utolsó, a szakmáját, a lap érdekeit kiválóan ismerő, a munkatársakat profin irányító főszerkesztője Andó András volt aki, amikor kellett, egy sok magyar tisztségviselőt kiakasztó vezető anyag védelmében a szerzőt védte a tulajdonos ordibálásával szemben. És valahol itt kezdődik egy szerkesztőség. És ő volt az utolsó főszerkesztő, akit az aradi román politikusok ismertek.
Hogy a hetilap meddig húzza, nem tudom. Ismét szakmailag csak annyit, hogy szerintem új dizájnnal, tördeléssel, bomba vezető anyaggal, belül további izgalmas riporttal kellett volna kezdeni, hogy ne veszítsék el a hűséges, megmaradt előfizetőket.
Ellenkező esetben a naponta megjelenő hetilapból hetente megjelenő napilap lesz.
Irházi János
January 15, 2025 Wednesday at 9:17 pm