Tiszta szívből remélem, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség nem pacsizik le a románnal egy közös magyar-román fociliga szervezésére. Hallom-olvasom, hogy Dumitru Dragomir román ligaelnök keményen kapirgál az ügy érdekében, mert a változatosabb kínálatért többet fizetne a román meccsek közvetítési jogait megvásárló RDS&RCS.
Steaua-Fradi, Dinamo-Videoton rangadókra fenik a fogukat a román fociguruk, és érvként emlegetik, hogy a jégkorong Mol-liga is közös.
Csakhogy a hoki az nem foci. Sem Magyarországon, sem Romániában.
Szerintem a hasasabb pénzeszsák csupán mézesmadzag Budapestnek, igazából a román liga a pályákon hetente egyszer, kétszer tomboló botrányokat mosatná össze magyargyűlölettel. Mert a románoknak, magyaroknak minden közös bajnoki meccs válogatott mérkőzésnek számítana, kellő mennyiségű ellenséges hang- és transzparens-munícióval megspékelve.
És mivel a románoknak a fontosabb a közösködés, biztos vagyok benne, hogy a román liga összes, naponta ránk zúdított mocska magyarellenességbe fulladna a pályákon, majd a médiában. Szó nem lenne fociról, színvonalról, a cél, hogy finoman fogalmazva, más csatornába tereljék a problémákat, minden lest, szabadrúgást vagy bírói sípszót nemzeti szalaggal lehessen átkötni. Addig is felejti a nép, mekkora hatalom, pénzhalom rejtőzik a román focit irányító féltucatnyi mágnás kezében.
A közös magyar-román fociligának még a terve is halva született ötlet. Ennek a határnak a két oldalán sosem lesz francia-német típusú megbékélés, az „Európában jól mutat” címszó alatt visszafojtott indulatok minden mérkőzésen az egeket ostromolnák.
Így is már előre borsódzik a hátam a két, magyar-román selejtező mérkőzéstől, hisz ezek sem a fociról szólnak majd. Aki előbb végez majd a tabellán, az majd magasabb szintű nemzetnek vallja magát.
Szóval, elég évtizedenként néhány válogatott meccs, vagy valamelyik kupában egymásba futó románok-magyarok, én a közös ligából nem kérek.
Remélem, Budapesten sem.

Irházi János