Tizenegyedik kiadásához érkezett a „Miss Arad” szépségverseny, de a szervezők (idén is az Asociaţia Angels Organization) semmit sem tanultak. Vagy nem is akarnak, erről lehetne filózni, de majd csak a végén.
Először is, nem írok ki szépségversenyt 14-24 év közötti korosztályra. Még azzal a megjegyzéssel sem, hogy a kiskorúakat minimum egy szülő köteles elkísérni. Tőlünk nyugatra, például Magyarországon, a Miss Hungary-n betöltött 18 év alatt nem is állnak szóba a jelentkezővel, ami szerintem tök normális.
Ugyan mekkora perverzitás kell ahhoz, hogy a bikinik túloldaláról nyáladzó nézők meg a nyáladzó zsűri előtt a színpadon összeeressz egy, vagy több, még lelkileg-testileg kifejletlen kiskorút egy, vagy több 20-24 éves lánnyal, akiknek ugyebár bőven akadt ideje, lehetősége már, hogy alaposan elmerüljön az élet bugyraiban.
Nem vagyok álszent meg prűd, aki ismer pláne tudja. De azért gondoljanak bele, hogy egy felkészülés, átöltözés alatt a huszonévesek nyilvánvalóan eleresztenek több száz poént, megjegyzést pasikról, szexről, cigiről, drogról, piáról, ágyélményekről, technikákról és pozíciókról, hadd ne soroljam. Ha nem másért, hogy cukkolják a „kicsiket”. Persze, egy 14 éves lány nyilván falja az infókat, holott elvem szerint ezekről inkább otthon halljon a gyerek először, mint idegentől.
Másik oldalról nézve, nyilván nem (csak) a MissArad kiírója a vétkes, hanem a szülő, aki ide küldi 14-15 éves lányát valamilyen, például anyuka által korábban sosem elért diadalképzelet szélárnyékában. Aláhúzom: ha 18 évesen a lyány szépségversenyen riszálna, hát menjen, felnőtt.
Nah, de ez még semmi. Az Arad Megyei Kulturális Központ által (is) támogatott rendezvényt intellektuális-fejlesztő-oktató csipkebugyiba csomagolták. Kapaszkodjanak: a 16, döntőbe jutott lány, a felkészülési időszakban a Vlaicu iskola diákjaival közösen vett részt az „Én is aradi vagyok” oktatási programon, ismertették nekik Arad kulturális rendezvényeit, meglátogattak három kulturális intézményt, prof-doktort hallgattak szájtátva arról, miként kell legyőzni az izgalmat (a színpadon), és vár még rájuk a „Zarándi hagyományok” fejtágító, angol nyelvoktatás, aerobik.
Az ötvenesek ugye emlékszenek, hogy anno a pártállami diszkóban kora este rendre megjelent egy propagandista, és rövid politikai-nevelési előadást tartott? Hát, nekem erről az egészről ez is eszembe jutott.
A dolog azonban sokkal szánalmasabb és szomorúbb.

Irházi János