Világosabban fogalmazva: Arad készülődése az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére.
A rémségekkel teli kicsiny bolt nyikorgó kapuját Gheorghe Falcă polgármester tárta ki ma délben, amikor bemutatta a népségnek, kik lesznek az alapítói a pályázatot előkészítő egyesületnek.
Hát, optimista alkat lévén, rendre azt hiszem, nincs lejjebb. De megint csalódtam magamban, mert a mélység feneketlen, a ma kulturális aradi atyaistenekként felvonultatott fiúknak, lányoknak igazából vajmi kevés a közük a profi kultúrszervezéshez, évtizedekre tervezhető kultúrpolitikához, egy akkora durranás előkészítéséhez, mint az EKF.
Kezdem a legdurvábbal: a nyilvánvalóan politikagyilag szelektált díszsor koronaékszere táváris Truţă, a gengszterváltás előtti szocialista nevelés és művelődés aradi totúja. Aki az említett váltóátállítás kavarta törvényi űrt kihasználva, rátette a kezét a Víztoronyra, s ma mint a Víztorony Galéria tulajdonosa forgatta a pixet a városháza dísztermében az ujjai között.
Folytatom. További alapítók a kereskedelmi kamara (amelynek elnöke a polgármester apósa), a Megyei Önkéntesek Központja, a Pro Prietenia Alapítvány (guruja Glad Varga, a PDL városi tanácsosa), a Cetatea Voluntarilor Egyesület, Elena Lăslean divattervező, Lia Faur költő, Iosif Matula (még) EP-képviselő, a Vlaicu és a Goldiş egyetemek, a megyei könyvtár. Ugyan a felsoroltak közül ki szervezett már Aradon emlékezetes kulturális műsorokat (pardon, az egyetlen kivétel egyébként Florin Didilescu könyvtárigazgató, az Amifran alapítója, aki évente rendez Aradon nemzetközi színházi fesztivált)?
Mi a fenének adja egy ilyenhez a nevét Eli Lăslean, aki amúgy rendes csájé, anno évekig dolgoztunk együtt, de ő divattervező, nem pedig kultúrbuznyák. Akárcsak a saját költészetétől ellágyuló Lia Faur, vagy az említett alapítvány, egyesületek. Egyedül Matula kell, mert a brüsszeli kapcsolatai pótolhatatlanok.
Na, de ez semmi. Az egyesület még be sincs jegyezve, de ma bemutatták az ügyvezetőjét: Andó András újságíró. Aki, állítom, amúgy remek oknyomozó újságíró lenne, ha nem nyergel át médiaszervezésre, s szerintem ő volt az aradi nyomtatott magyar napilap utolsó, hozzáértő főszerkesztője, de ez másik kérdés. És akkor nem említettem a teljesen fölöslegesen bevett Bogdan Costea román színházigazgatót, vagy Alin Văcean filharmónia igazgatót, akik életükben nem körmöltek össze egy uniós pályázatot intézményeik fényesítésére. Politikai kiválasztottak, hétköznapjuk a polgármester kénye-kedvétől függ, répával az alfelükben ülnek le minden reggel a foteljeikbe, nem szakmai, kultúrszervezői érdemeikért nevezték ki őket.
Ja, és amint megalakulnak, kapnak a várostól százezer lejt, amiből jut bérezésre is.
Úgyhogy Arad EKF-pályázata, amelyet 2015-ben kell letenni Brüsszelben az asztalra, kiváló kultúrnyikovok kezébe került. Hozhatnak ide külföldről szaktanácsadót, EKF-ben edződött profi szervezőt, állítom, itt a speckó kiválasztott fiúk-lányok reggelire, félfogukra felfalják őket, és kipenderítik tanácsaikkal együtt az ajtón. Ezzel a névsorral – amelyik állítólag majd bővül, de hát ezen csak rontani lehet – a Kolozsvárral, Temesvárral szemben startból hátránnyal induló Arad sosem lesz EKF.
De hát, a karaván sem attól halad, hogy a beduinok homokkupacokat lapátolnak a teve patái alá.

Irházi János