Ügyesen építi vissza a monarchiát a román királyi család. Legalábbis a monarchia szellemiségét, hisz ők is tudják, hogy konkrét hatalomátvételre egyelőre úgysem kerülhet sor.
De nekem tetszik, ahogy a píárt végigterítik az országon. Csendben, halkan érkeznek, mosolyognak, kedvesek, egyszerűek, s az embereknek imponál egy „királyi” családtag jelenléte. Akkor is, ha az illető nem tud románul, ezért egyelőre magába zárja mondandóját.
Mindez Radu és Nicolae hercegek pécskai látogatásával kapcsolatban jutott eszembe. Egyszerű emberek vették múlt szombaton a fáradságot, hogy legalább tisztes távolból lássanak egy igazi herceget.
Hogy miért ez a kíváncsiság? Mi hajtja őket? Szerintem egyetlen dolog, mégpedig a román királyi család ideköltözését követően saját maguk körül okosan, nyílván sok évszázados tapasztalattal, nevelési gyökerekkel fölépített hétköznapi megjelenés. Úgy vélem, Románában az embereknek elegük van a hangoskodó, hazudozó, mindent és mindenkit lekommentáló, műveletlen, viselkedési, törvényalkotási hiányosságokkal megáldott politikusokból. Huszonhárom év alatt a jóérzésű választópolgárok megcsömörlöttek a rájuk erőltetett balkáni politikai harsogástól, s vágynak valami másra. Tudom, eszük ágában sem lenne visszaállítani a királyságot Romániában, de azért a királyi család tagjainak viselkedése otthon, a leves és a pörkölt között azért elgondolkoztatja őket.
Nem véletlen, hogy akárhova látogatnak, mindenhol tisztelet, megbecsülés fogadja őket, mert nem közpénzből gazdagodtak meg. Nem a romániai adófizetők pénzéből vásárolták autójukat vagy öltönyüket. Amolyan furcsa lények ebben az országban.
Persze, a román királyi píár mögött pontosan kidolgozott terv lapul. Egyfelől a népakarat tesztelése, másfelől a visszakapott vagyon fölötti népmorgás legyalulása. A királyok, hercegek sosem gondolkodtak négyéves parlamenti ciklusokban. A királyok, hercegek stratégiája évtizedekre, akár évszázadokra alapozza meg a dinasztiákat.
Szerintem ez történik most Romániában is. Ahova lassan visszalopózik a királyság, hercegség, a grófi mentalitás és vagyon. Tessék csak visszaolvasni az interneten a román királyi család és Károly herceg – közöttük ősi szálak fonódnak – erdélyi ténykedéséről, befektetéseiről, felvásárlásairól szóló híreket, mondjuk az elmúlt öt évben. Frissként hozzácsapom, Károly herceg épp a múlt héten hozatott tűzoltókocsikat Segesvárnak. Nem Buzău vagy Vaslui megyébe, hanem Maros megyébe. Erdélybe. Mert a jelenleg is hatalommal bíró európai uralkodóházak számára a vén kontinens határa a Keleti Kárpátok. Ami azon túl él és mozog, számukra már egy érthetetlen, bonyolult, feslett világ. És nincs rá szükségük. Földet, ingatlant Erdélyben vásárolnak, a régi magyar nemesi családok leszármazottjai pedig Erdélyben kapják vissza kastélyaikat, és sokan felújítják ezeket, életet lehelnek az ebben az országban hosszú évtizedek óta kiirtott normalitás-maradványokba.
Az emberek pedig körülzsongják Károly herceget, még zajosabban körülzsongják majd Radu herceget, ha megtanul jól románul, és már laza csevegésre is képes. Kínlódik, tanul, de még nem érzi magát felkészültnek. Addig is jobbára meghallgat másokat, s úgy tesz, mintha értené, amit hall.
Szerényen, egyszerűen, harsogásmentesen. A hétköznapi ember imádja, ha valaki fentről leereszkedik hozzá, de csak akkor, ha az illető nem érzékelteti vele minden percben, hogy mégis, ő „kicsoda”. A hétköznapi ember által megismert politikusok zöme pedig másodpercenként fröccsent szembe önimádó felsőbbrendűséggel, azt hiszi, a kézfogás, a kampánybogrács elegendő a tisztelet megszerzéséhez.
Még elegendő, ám a bográcspolitikában vakon hívő választók száma, legalábbis Erdélyben vészesen apad. A politikusok még azt hiszik, ha Radu herceggel, Margit hercegnővel, Károly herceggel stb. fényképesztetik magukat, s a fotó megjelenik a lapokban, az nekik voksban csapódik le. Nem érdekes, hogy bármelyik román parlamenti képviselő boldogan fotózkodna Radu herceggel? Nem érdekes, hogy Radu herceg egyetlen román képviselővel, szenátorral sem akar önszántából fotózkodni?
Hát, ennyit rangról, becsületről, önimádatról, szereplési vágyról, politikáról.
A helyről, ahova királyok, hercegek, szenátorok, képviselők beleképzelik magukat.

Irházi János