Az aradi nyugdíjasok tegnap elszalasztották a december 9-i választások előtti utolsó alkalmat, hogy legalább pro forma elégtételt vegyenek durván megkurtított nyugdíjaikért.

Hétfőn az Expo egyik csarnokában az ő napjukat ünnepelték. Összegyűltek vagy ezren. Mégis mosolyogva, tapssal fogadták az időközben megbukott kormánypárt újramázolt tagjait, Gheorghe Falcă polgármestert, a jobboldali tömörülés önjelölt üdvöskéjét, Mircea Răzvan Ungureanut, ex-PDL képviselőket, stábot. Olcsó, megcsömöröltető szókölteményeiktől, nyálas ígéreteiktől, némi hamuszórástól jobb helyen ezer nyugdíjas belső ösztönének vezényszavára hátat fordít a szónokoknak, de minimum némán hallgat, nem tapsol, vagy beletapsol a beszédbe, hogy hagyják már abba, ez az ő ünnepük.

De nem csömöröltek meg, mert féltek a büntitől, hogy akkor lehet, nem lökik elébük a töltött káposztát és a darab kolbászt a pohár sörrel. Ezért jó kislányok és kisfiúk maradtak, körbevették az illusztrisokat, táncoltak velük, szóval a mennyezeti vastraverzekig csapott a „csak rosszabb ne legyen” mentalitás. Pedig egy apró ellentüntetést megérdemeltek volna még akkor is, hogy nyilván nem a polgármester vagy Ungureanu személy szerint határozott a nyugdíjak megnyirbálásáról, ám a politikában azért még dívik a kollektív bűnösség, vagy finomabban az egy mindenkiért mindenki egyért francia testőri aranymondás. Nem botrányos viselkedésre gondoltam, csak akkora odapörkölésre, hogy attól a hangulat később megmaradjon.

Ám a nyugdíjas liga és tagjai bebizonyították, hogy két töltelékkel meg egy falat kolbásszal rezzenéstelenül megvásárolható három-négy, gyakran öt évtizednyi kemény munka, áldozat.

Szóval, az új jobboldali kezdeményezés tegnap sikerrel tesztelte az aradi nyugdíjasokat, kipirulhat a lelkük, hogy a városban tőlük megkapják a szükséges szavazatokat, Ungureanu pedig nagyobb eséllyel indul itt idegenként egy szenátori székért, mint például, Bukarestben.

A kaja-pia elfogyott az Expoban, a régi szép ruhák, öltönyök kiszellőződtek, mától a nyugdíjasok folytathatják a panaszáradatot a villamoson, piacon, utcán, hangosan mesélhetik, hány kiló zakuszkát és zöldpaszulyt vágtak „borkánba” télre.

Kár, mert ebben az országban a nyilvános elégedetlenséghez az ő, munkával töltött évtizedeik a legmélyebb gyökerű felhatalmazás. Ők hallgatnak, a pofázósabb, bátrabb és értelmesebb fiatalok kivándorolnak, így az ország társadalmi érettsége most szerintem már az 1989-est sem éri el, és lassan csúszik vissza az ’50 évekhez.

Hétfőn este az Expoban Arad a béke szigete volt, a felejtés Paradicsoma. Csak potyogjon le a tányérba pár rohadt paradicsom.