Philip Marlowe, Raymond Chandler legendás magánnyomozója örökké borostás, álmos, unott, odújában toronymagasan aszik az ételmaradék a tányérokon, lábasokon, ágya körül piásüvegek, nincs családja, nincs nője, trehány, kopott és itt lezárom a sorolást, mégis elkapja a gyilkosokat.

Ha Chandler az aradi Goldiş egyetem magándetektív szakiskolájában tantárgy, akkor garantálom, hogy minden diák megbukik.

De biztos vagyok benne, hogy a Goldiş most ősztől induló magándetektív szakiskolájában sem Marlowe sem Miss Marple nem vizsgatantárgy. Hogy miket tanulhatnak a kalandvágyó tanoncok sejtem, csak azt nem tudom, mi lesz belőlük, ha okleveles magánnyomozókká válnak.

Azt viszont biztosan tudom, hogy Marlowe-tól messze landolnak, karrier szempontjából pedig maximum kábeleket kötözgetnek majd a Takatában vagy cipőket kínálnak chandleri unott pofával valamelyik  boltban a főúton.

Persze, erről nem a Goldiş tehet róla, hanem akik beiratkoznak.

A Goldiş magánegyetem csupán jogos pénzigényét akarja betömögetni a hallgatók lejeivel. A szakiskolákat valamelyik kormány valamelyik reform-tanügyminisztere anno szétverte, a Goldiş most hiányt pótolna, egy hideg, egy meleg kínálattal. A megcsettinthető kínálat ősztől az ápolónő-képzés, a megröhöghető az említett magándetektív-képzés.

A szétvert szakiskolák eredménye, hogy ma már jogászok, közgazdászok „licsencával” a nyakukban árulják a cipőket a főúton vagy fonják a kábeleket az ipari övezetben, s nem túlzok, konkrét példákat tudok. Na, ezt kapja ki valaki valamelyik nyugat-európai pláza boltjaiban.

Ott az eladó eladó, a jogász jogász, a közgazdász közgazdász. Na, de ne fussak ezer kilométerre, Magyarországon a rendszerváltást simán átvészelő szakiskolai képzés olajozottan működik, szakembereket nevel, vagyis sokkal nagyobb az egy négyzetméterre jutó esélyem, hogy a vízcsapomat ott vízvezetékszerelő bruherálja meg. Aradon pedig sokkal nagyobb az esélyem, hogy a falban szétpattant villanyvezetékemet licsencás közgazdász foltozza össze, szóval ilyenkor jogos a kérdés, most örüljek és dicsekedjek, vagy sírjak? Rövid távon tapsolok, hosszú távon bőgök.

Hogy miért nagyobb az esélyem itt egy szakmájában okmányilag képzetlen villanyszerelőhöz? Mert Magyarországon vagy Németországban a magánegyetemi lobbi csak annyit ér, amennyit az általa kinyomtatott diploma.

Nálunk a magánegyetem lobbija, és akkor rohadt finoman fogalmaztam, ezerszer többet ér, mint az általa kibocsátott diploma, már csak mennyiségileg is.

A romániai diplomagyárak ma úgy vasalják át az oktatási rendszert, ahogy kedvük szottyan. Elzúgtak az érettségizők? Na és! A magánegyetem nulladik évre csábítja a le sem érettségizetteket, lényeg, hogy perkálják az asztalra a pénzt.

A Goldiş ápolónőképzése hiánypótló, dicséretes, hisz Aradon sok évvel ezelőtt szétverték a „szanitárát”, ápolónők pedig nincsenek. És miért pont magándetektív-képzés a második szak, amit indítanak?

Egyszerű. Igényt elégítenek ki. Olyan szakképzett oktatók oktatják majd a fiatalokat a marlowe-i titkokra, akiknek állás kell havi sok pénzért.

És honnan hozzák az oktatókat, kik értenek ebben az országban a magánnyomozáshoz?

Még fantázia sem kell a kitalálásához.