Az ukrán-orosz válság miatt eluralkodott bizonytalanság és kiszámíthatatlanság miatt 1989 után talán sose volt ennyire fontos a romániai elnökválasztás kimenetele, mint most: Bukarest megbízható, USA- és Nyugat-barát NATO-szövetséges marad, vagy elcsúszik Moszkva és Peking irányába?
A tét óriási, ezt fölösleges ecsetelni. A félelnöki köztársaságot választó Románia élén 2000-től, Traian Băsescu személyében elkötelezett Amerika- és NATO-barát államfő regnált, most viszont máris nagy valószínűséggel borítékolható, hogy az ország irányítását a parlament után az elnöki palotában is a Szociáldemokrata Párt (PSD) veszi át. Az ok rém egyszerű, a baloldal egyetlen jelöltje Victor Ponta kormányfő, a jobboldali ellenzék pedig még tavaly fölszeletelődött, s azóta sem képes összekapni magát.
Ponta pedig már az október 2-án rajtolt választási kampányban tudtára adta az USA-nak és az EU-nak, hogy merre fordítja majd a szekér rúdját. Történt, hogy október elején a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénzmosás és korrupció vádjával vizsgálatot indított a Lukoil Romániánál, a nyomozó hatóságok 280 millió euró körüli összeget szivárogtattak ki. Iratokat, számítógépeket, adathordozókat koboztak el, zárolták a cég üzemanyag készletét és bankszámláit. A bukaresti orosz nagykövet menetrendszerűen és magabiztosan felhorkant, egy napra rá pedig Ponta utánaugatott, s kijelentette, hogy az „ügyészek tévedtek”. A Lukoil finomítójának leállításával, kétezer ember elbocsátásával fenyegetőzött, mire nyilvánvaló politikai nyomásra az ügyészek feloldották a zárolásokat, és lefékezték buzgalmukat. Az igazságszolgáltatás befolyásolása, az ügyészek dirigálása, a Lukoil átgondolatlan megvédése pedig alaposan elgondolkodtatta a nyugati kancelláriákat. Bebizonyosodott, hogy a várható államfő bármikor képes beleszólni az igazságszolgáltatásba, engedni magáncég vagy Moszkva nyomásának. A Lukoil-botránnyal szinte egy időben a román védelmi miniszter Pekingben a román-kínai katonai együttműködés erősítéséről beszélt, de szintén a kampányban hangzott el, hogy Bukarest kínai beruházással építene gyorsvasutat a Moldovai Köztársaság fővárosáig, Kisinyovig. Vajon kinek?
Miközben Bukarestet Európával még egy autópálya sem köti össze. Románia egyelőre keményen reagált Moszkva katonai beavatkozására Ukrajnában, azonnal csatlakozott az embargóhoz, kérdés viszont, mi lesz, ha átveszi Băsescu helyét.
Victor Ponta népszerűtlen Nyugaton, pontosan ismerik a korlátait, s egyébként ő az első olyan PSD-elnökjelölt (igazából a PSD-PC-UNPR választási koalíció jelöltje, de a másik kettő csak zsebpárt) az elmúlt másfél évtizedben, akit a kampány előtt vagy alatt nem hívtak meg Washingtonba, hogy ismertesse elképzeléseit. Ion Iliescu, Adrian Năstase, Mircea Geoana rendre meghívást kapott, és az amerikaiak vagy megnyugodtak, vagy sem. Ja, igaz, Pontának jutott egy telefonos nyakkendőigazítás Joe Biden amerikai alelnöktől. Nah, abba sokan belehallgattunk volna.

Megszokott tolakodás

Romániában az elnökválasztás, a tucatnyi jelölt és önjelölt okán két évtizede szocialista munkaversenyre hajaz. Most 14 jelölt gyűjtötte össze a minimális 200 ezer támogató aláírást – a rendszerváltás utáni rekord 1996-ban volt 16 jelölttel, 2000-ben, 2004-ben, 2009-ben egyaránt 12-en szálltak ringbe –, s a román jelölteknek legalább a fele számít biztos jobboldalinak. A megosztottság ellenére Ponta fő kihívója mégis Klaus Iohannis, Nagyszeben polgármestere, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki nagy eséllyel juthat be a második fordulóba. Az idei romániai államfőválasztás magyar specifikuma, hogy először osztja meg két magyar jelölt a legnépesebb romániai kisebbség voksait: Kelemen Hunor (RMDSZ) és Szilágyi Zsolt (EMNP), s indul két deklarált szélsőséges, a Magyarországon is hírhedt Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor személyében, valamint egy „tiszta” szocialista (Constantin Rotaru), aki 2007 óta akar államfő vagy EP-képviselő lenni, de izgalmas motivációi lehetnek Teodor Meleşcanu, korábbi titkosszolgálati főnöknek, vagy Monica Macovei ex-igazságügyi miniszternek is.
Ahogy említettem, a jobboldal 2012 óta szétporladt, az egykoron erős demokrata-liberálisok (PDL) választásokra alakított pártokká züllöttek, s az osztódásnak láthatóan csak a névadási fantáziahiányosság szab határt.
Rajt előtt az idei kampány fő kérdése az volt, kit támogat az utolsó mandátumát töltő, decemberben leköszönő Traian Basescu? Zárójelben: hogy ő alkotmányilag párton kívüli, az senkit sem zavar Romániában sőt a hétköznapi választópolgár elvárja tőle, hogy mutasson rá valakire. Mindkét mandátumát a PDL-támogatásával nyerte el, tehát a párt minimálisan annyit elvárt volna, hogy Iohannis szekerét tologassa a háttérből.
Băsescu azonban, csak európai gondolatmenettel érthetetlen módon a teljesen esélytelen, s egyetlen nőjelölt Elena Udrea mellé tette voksát. Akit a pletykák és rossznyelvek szerint korábban szorosabb kapcsolatok is Băsescuhoz tapasztották. Klaus Iohannist, aki valós eséllyel indul a jobboldalról Ponta ellenében, Băsescu rendre támadja – holott nemzetbiztonsági szempontból ő lenne a legideálisabb –, Udrea pedig vehemensebben ugatja Iohannist, mint a fő konkurens Ponta. A játszma kusza és mocskos, ráadásul maga Iohannis, Nagyszeben német gyökerű polgármesterének kampánya is dadogós. Sajnos, akinek apja még Johannis volt, nem meri nyíltan felvállalni németségét, foggal-körömmel bizonygatja, mekkora román érzelem lappang benne, ezért (is) állítólag Berlinben sem hordozzák a tenyerükön, ráadásul vagyonosodási problémák kimesélésével is küszködik. Az egyetlen pozitívum, hogy a liberálisok meg ami a PDL-ből még megmaradt ACL (Keresztény Liberális Szövetség) néven nyáron koalíciót alakított Iohannis mögé. Más kérdés, hogy a jelöltjüknek vérszegény kampányt biztosítottak, Iohannis meg kimerül a mindennapos támadások elleni védekezésben.
Csak akkor lehet esélye, ha bejut Ponta mellé a második fordulóba, mert a közvéleménykutatók egyértelműen kizárják, hogy a kormányfő már első körben pezsgőt bonthat. Iohannis hátránya még, hogy a Kárpátokon túl a multikulturalizmus, más nemzetiség fogalma ismeretlen, ezért is „románkodik” az ACL jelöltje. Moldva egyértelműen vörös, Bukarest, Dobrudzsa, Dél-Románia, Erdély vegyesebb, de inkább szocdem-pártiak.

Magyar virtus

Hiába sugallta Orbán Viktor az Erdélyi Magyar Néppártnak, ne indítson ellenjelöltet Kelemen Hunorral szemben, Toró T. Tibor pártelnök lesöpörte a fő finanszírozó ukázát. Az engedetlenségnek állítólag egyéb következményei is lesznek, de majd csak a választások után. Az EMNP nem tanult a helyhatósági választások kudarcaiból, csökönyösen bizonyítani akarnak, ám székely autonómián és Románia föderalizálási elképzelésein kívül semmi nincs a tarsolyukban. Szilágyi szerint „kettő több mint egy”, és több jelölt több magyar választót képes megmozgatni, ő pedig „nem valaki ellen, hanem valamiért” indul, ez pedig az erdélyi magyarok autonómia programja. Az EMNP gyakorlatilag lesöpri az RMDSZ által a parlamentbe benyújtott autonómia-törvénytervezetet, amelyik most közvitán áll, és saját tervezettel rukkolt elő. Románia föderalizálásának víziója új és váratlan elem Szilágyi kampányüzenetében, ő a balkanizált Erdély helyett regionalizált Erdélyben gondolkodik. Vagyis a Székelyföld autonómiájának ügyében az EMNP csendben csiszolt eddigi kemény, radikális álláspontján, és a régiók szövetsége rendszerben átalakított Romániában remél székely autonómiát.
Hozzá hasonlóan Kelemen Hunor is modern, regionális alapon szervezett országot szeretne, aki úgy véli, meg kell teremteni az erdélyi magyaroknak a szabadság feltételeit, fékezve ezzel a kivándorlási hullámot. Szilágyival ellentétben ő többször is üzen a románságnak, próbálja megmagyarázni a kampányában, hogy az autonómia nem egyenlő a magyarok elszakadásával, a székely zászló pedig nem az állam, hanem a közösség zászlaja. Szilágyi nyílt tévévitába akarta belerángatni az RMDSZ elnökét, de Kelemen Hunor visszadobta a kesztyűt, nyilván nem akarta ellenfele tartalom nélküli, üres autonómia-szlogenjeivel felmosatni magával a padlót.
A két kampánystáb pedig mindent megtesz, hogy a körutak véletlenül se keresztezzék egymást. Szinte biztos, hogy Kelemen Hunor sokkal több szavazatot kap, s amennyiben Szilágyi mélyen leszerepel, az EMNP, az említett fideszes hátszéllel átszerveződik.
Az erdélyi magyarok számára aztán a második forduló is izgalmas lesz, mert az RMDSZ el kell döntse, kit támogat: az erdélyi magyarok által eléggé rühellt PSD-t és Pontát, vagy a jobboldali jelöltet. A játék véres, mert az RMDSZ a PSD koalíciós partnere a kormányban. Igaz, a PSD parlamenti többsége a magyarok nélkül is biztosított, viszont az RMDSZ jól fest a szocdemek brüsszeli pedigréjében.

Szagtalan pénzfolyam

Nem csupán választási kampányok környékén örökzöld téma a pártfinanszírozás kérdése és követhetetlen útvesztője, most viszont ismét felbugyogott a kérdés Romániában.
A rendszerváltás óta eltelt negyed évszázad alatt az ügyészek mindössze hét, pártfinanszírozási korrupciós ügyet göngyölítettek fel, születtek ítéletek. A Választási Hatóság, amelyik köteles lenne aprólékosan vizsgálni a pártok könyvelését, a gyakorlatban csak átlapozza ezeket, és nem keresi a pénzfolyamok forrását, medrét, nem hasonlítja össze meg piaci kofa szintjén sem a hivatalosan elkönyvelt összeget a látható költségekkel. Pedig elég lenne csak katalógusáron összeadni például, a tévéreklámokat, utcai jelenlétet, kampányrendezvények pénzeit.
Törvényesen az állam az előző választásokon összegyűjtött voksok, a parlamenti és önkormányzati helyek alapján egy bizonyos összeggel finanszírozza a pártokat, de az összeg évről évre csökken. 2008-ban még nyolcmillió lejt osztottak szét, tavaly már csak 5,9 milliót. A másik hivatalos csatorna a pártoknak a cégektől, magánszemélyektől befolyó adomány. A törvény szerint viszont 9 ezer lejig, vagyis kb. 560 ezer forintig az adományozó neve titokban maradhat. Elképzelhető, hogy ezzel a törvényes kiskapuval mekkora összegekre borul évente lepel.
Mindez azonban aprópénz a közbeszerzési pályázatok elnyeréséért cserébe kötelezően visszacsorgatott hálához képest. A pénz a településen, a megye élén uralkodó párt kasszáját gyarapítja. A Mediafax hírügynökség, valamint a Gândul és ZF újságok közös elemzése szerint a vállalkozó minimum 10 százalékot köteles visszacsorgatni, de bizonyos esetekben elérheti a 30 százalékot is. A korrupcióért, sikkasztásért most börtönben ülő, korábban az ország egyik leggazdagabb emberének számító Nelu Iordache azt vallotta az ügyészeknek, hogy egy autópálya szakasz megépítéséhez kapott előleg tulajdonképpen a párt 10 százalékos jussa volt az elnyert szerződésért, így az összeget ezt nem költhette a munkálatok finanszírozására. Hogy melyik pártról volt szó, nem került nyilvánosságra. Egyébként a szerződést a PDL-kormány idején iktatták.
És hogy mennyi feketepénz kerülhetett év eleje óta a pártok zsebébe? Az említett elemzés szerint 2014 januárjától augusztusig Romániában közel egymillió euró értékű közbeszerzési pályázatot írtak ki az önkormányzatok a SEAP elektronikus közbeszerzési rendszerben. A vizsgált, kb. 700 megkötött szerződésből 290 volt nyílt, több résztvevős pályáztatás, 126 esetben egy jelentkező volt, a többi esetben pedig meghívásos alapon ítélték oda a munkát. Ha alapul vesszük a „közismert” 10 százalékos jutalékot, akkor csak innen 2014-ben 100 millió euró folyt a pártkasszákba. Magyarán minden romániai alkalmazott, nyolc hónap alatt fejenként 18 eurónyi összeggel támogatta akaratán kívül a pártokat.
A példák, korrupciós vallomások esetei vég nélkül sorolhatóak, novemberben azonban Romániában sokkal izgalmasabb kérdés az elnökválasztás kimenetele. A tét súlyos, és teljesen lecsupaszítva: Moszkva, vagy Washington?
Amennyiben Ponta nyer, várni fogja az ellenajánlatokat.

Irházi János