Meddig lesznek még „magyar egyházak” Erdélyben? Meddig képesek ellenállni a többség erőltetett asszimilációs politikájának? Meddig maradhat a román csupán kiegészítő nyelv a református, unitárius, evangélikus egyházakban? Ezek a kérdések – amelyek nem vonatkoznak a „nyelvek feletti” és egyetemes római katolikus egyházra – mind erősebben feszegetik az erdélyi, romániai magyarságot. Mert a probléma már rég ott ül a hívek mellett a padban a mise vagy istentisztelet alatt, esküvőn, keresztelőn, vagy temetésen.
A kérdések megszülettek, a válaszok késlekednek, vagy csomagolva érkeznek, mert elsősorban a kizárólagos magyar egyházak joggal félnek a szegregáció pecsétjétől. Ráadásul megoldhatatlan dilemma elé állítják őket a vegyes házasságok, a magyarság létszámának fogyása, az elöregedési folyamat.

Egyházhatalmi játszmák

A legkifinomultabb, évtizedek óta bevetett majd tökéletesített elrománosodási módszerekkel a többségi nemzet, a kommunista éra óta, a római katolikus egyházat ostromolja. Hogy miért nem egy létszámban kisebb, anyagiakban szegényebb „magyar egyházat” választottak a magyarság elrománosítási, beolvasztási eszközéül? Mert, amint említettem, a római katolikus egyház nyelvek, nemzetiségek felett áll, magyarán egyetemes, ezért aztán az ő helyzetüket egészen másképp kell megközelíteni, mint mondjuk a református egyházét.
Romániában a római katolikus egyház legdurvább elrománosítási kampánya, politikája Moldvában a csángók ellen folyik, anyanyelvi vallásgyakorlásuk megoldatlan. Az alkalmazott recept rém egyszerű: a csángók identitásának két alapja van, az egyik a római katolikus vallásuk, a másik saját nyelvük, a magyar egyik ősi formája, csakhogy a jászvárosi (Iași) katolikus teológián kizárólag románul oktatják a papokat, az egyházi élet nyelve a román, a csángóknak nincsenek papjaik, akik anyanyelvükön misézzenek számukra. A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy a teológiára a legszegényebb csángó vidékekről vesznek fel papnövendékeket, akikből könnyűszerrel kiseprik a csángó-magyar öntudat utolsó neuronját is. Ha pedig a pap nem tud (jól) magyarul, akkor inkább misézzen románul, adják be derekukat a hívek. A kör pedig bezárult.
Egyetlen megjegyzés: a módszert a minorita rendre is kiterjesztették, Jászvárosból román, vagy magyarul alig értő-beszélő minorita papokat küldenek, például Aradra is.
A helyzet pedig kilátástalan, esély sincs a puhítására, mert maga a rendszer is akadályozza ezt. A Iași-i püspökség a bukaresti érsekséghez tartozik, ennek feje a magyarellenes, nacionalista kirohanásaival is elhíresült Ioan Robu érsek. Sem a bukaresti érsekségen, sem a Iași-i püspökségen nincs magyar főpap.
Az egyetlen „független magyar sziget” a gyulafehérvári egyházmegye, amelyet 1991-ben érseki rangra emelt a Szentszék, s közvetlen maga alá rendelte. Ezzel a belső szervezeti megoldással Gyulafehérvár némi függetlenséghez jutott a román püspöki konferencián belül. A fő gond viszont, hogy a szatmári, temesvári és nagyváradi római katolikus egyházmegyét Ioan Robu irányítja. Amennyiben Gyulafehérvár érseki rangot is kapott volna a Szentszéktől, az említett három egyházmegyét hozzá rendelhették volna, enyhítve ezzel a szórványban a katolikus egyház elrománosodását. Bizonyíték nincs rá, de minden bizonnyal a bukaresti érsekség minden követ megmozgatott a Vatikánban, hogy megőrizhessék Szatmárt, Temesvárt és Nagyváradot. Így aztán semmi akadálya nincs a csendes elrománosítási politika folytatásának, ennek eredményei a Bánságban, a Partiumban naponta érzékelhetőek.

A csángók jogos kérelmének megoldását túl hangosan senki nem meri felvállalni, mert fél bajuszt akasztani a Vatikánnal. Bő egy évtizeddel ezelőtt az Európa Tanács 1521-es sz. ajánlása elismerte a csángók jogát ahhoz, hogy anyanyelvükön hallgassanak misét, vallásos énekeiket anyanyelvükön adhassák elő, de csak annyit javasolt az ajánlás, hogy Románia „nyújtson lehetőséget” anyanyelvükön való vallásgyakorlathoz. Hogy szándékosan, vagy véletlenül, de az Európa Tanács az említett ajánlás szövegét is elszúrta, mert abban nem azt javasolták, hogy a csángók magyar misét hallgassanak, hanem „csángó nyelvűt”. Csángó nyelvű liturgia nincs, a jászvárosi püspökség pedig sosem fogja ezt felvállalni, majd engedélyeztetni a Vatikánban.
A csángók civil szervezetei többször írtak a jászvárosi püspöknek, az érseknek, a bukaresti apostoli nunciusnak, de hiába. Támogatást Magyarországról sem remélhetnek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyakorlatilag asszisztál Robu és a jászvárosi püspök, Petru Gherghel elrománosítási politikájához. A 2005-ben tartott magyar-román püspöki találkozón a csángó ügyet még napirendre sem tűzték, csak általános kérdések kerültek szóba. S ezzel a Püspöki Konferencia ritka pillanatot szalasztott el. Most pedig a magyar kormánynak, a Fidesznek a jelek szerint Csángóföld amolyan holdbéli táj, amely úgysem hoz voksokat, így nem is foglalkoznak a csángók vallási elnyomásával.

A reformátusok dilemmái

Az asszimiláció, az elrománosodás problémája a római katolikus egyház mellett leginkább a református egyház kapuit döngeti. A református egyház belső nyelve a magyar, sőt, az 1989-es rendszerváltást követően hosszú ideig a magyar maradt a számvitel, az adminisztráció nyelve is. A református templomokban az istentisztelet magyar nyelven folyik, igaz, a lelkészek gyakran tesznek román nyelvű bejelentéseket, s a szórványban már megszokott jelenségnek számít, hogy karácsonykor, húsvétkor néhány gyerek román nyelven mond ünnepi verset, énekel dalt.
A probléma viszont a konfirmáláskor már hatványozottan rátelepedik azokra a templomokra, ahol sok a vegyes házasságban élő hívő, gyermekeik kétnyelvűek, a román szülő pedig „megengedi”, hogy gyermeke(i), vagy csak az egyik konfirmáljon. De mi van akkor, ha a gyerek román iskolába jár, és alig ért magyarul? Már egy évekkel ezelőtt végzett egyházi belső felmérés kimutatta, hogy például, Hunyad megyében kétnyelvű felkészítés folyik, a gyerek románul is tanulja a Kátét, az eskü szövegét is románul rebegi el. A helyzet pedig nem elszigetelt, hanem lassan és csendben terjed a többi megyére is, ahol viszonylag nagyobb számú magyarság él. A tiszteletesen, presbitereken, a gyülekezeten múlik, miként, meddig képesek megőrizni a „templom tisztaságát”. De tetszik nekik vagy sem, a vegyes házasságok óriási nyomást gyakorolnak, s habár a református egyház belső szabályai szerint az istentiszteleteken, liturgiális szolgálatban a magyar nyelvnek kötelezően jelen kell lennie akkor is, ha ezt a nyelvet senki nem beszéli. A fő kérdés viszont: 10-20 év múlva milyen arányban lesz jelen a magyar nyelv?
Az esketésnél pedig már nincs kiskapu sem. Erdélyben a vegyes házasságok a magyarok körében ijesztő magasságba szöktek, a magyar házasságoknak több, mint harmada vegyes, a magyar fiatalok jelentős része egyszerűen beleolvad, integrálódik a román hétköznapokba: munkahelyen, egyetemen, szórakozóhelyen, plázákban, gyorséttermekben, civil akciókon stb. A fiatalok a homogenizálódást egész másképp tekintik, mint az idősebb nemzedék, számukra csak azért, mert valami magyar, még nem kell hanyatt vágódni tőle. És ebből kifolyólag csak azokra a magyar rendezvényekre, programokra megy el, amelyek felkeltik az érdeklődését. S az érem másik oldala: joggal állítják, hogy azért, mert valami román, még lehet jó. A koncertektől a villámcsődületig.
A református templomokban az esketés nyelve (még) a magyar, vegyes házasság esetén viszont a lelkész kénytelen románul is szólni a román félhez, annak rokonaihoz, barátaihoz. Ugyanez a helyzet a temetéseken is, amennyiben az elhunytnak vannak román rokonai, utolsó útjára elkísérik román kollégák, szomszédok, barátok, a pap románul is búcsúzik a halottól.

Átfedések

Tévedés lenne azt hinni, hogy aki Romániában ortodox templomban imádkozik, az mind tiszta román, aki római katolikus templomban, az tiszta román, magyar vagy német. A 2012-es népszámlálás kérdőívén szerepelt az állampolgár nemzetisége, anyanyelve, vallása, s ezek összehasonlítása meglepő következtetéseket szült. A római katolikus egyházhoz tartozónak vallók körülbelül egyharmada román anyanyelvű, a reformátusoknál az arány kb. 5 százalék, az evangélikusoknál 7-8 százalék, az unitáriusoknál viszont alig mérhető. Megfordítva, az is érdekes, hogy hány magyar anyanyelvű vallotta magát ortodoxnak, vagy görög katolikusnak. A magyar ortodoxok száma Romániában 25-30 ezer közé tehető, a magyar görög katolikusoké valahol 20 ezer főre becsülhető.
Az okokat a vegyes házasságokban kell keresni, vagyis a magyar házastárs az ortodox templomba jár férje-felesége kedvéért. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy a magyar történelmi egyházak „kiüresedése” nyomán elmagyarosodik az ortodox egyház. Ezek a jelenségek elszigetelten, a legszórványabb magyar településekre jellemzőek, ahol a magyar házastárs gyakorlatilag semmiféle magyar intézményhez nem tudja kapcsolni magyarságtudatát. Anyanyelvét viszont (még) nem tagadja meg, habár a népszámlálási biztosok gyakran tapasztalták, hogy az „erős román” házastárs kedvéért a magyar hajlamos lemondani utolsó gyökérszáláról is. Persze, képtelenség megbecsülni, hogy a recenzió hány száz vagy ezer hitváltást hozott, erre igazából a magyar történelmi egyházak belső adatgyűjtése adhatna választ. De biztosan nem fog, mert egy ilyen felmérésre a románok, ex-magyarok azonnal ráfestenék a diszkrimináció feliratot. Némiképp joggal, hisz mindenki abba a templomba lép be imádkozni, amelyikbe akar.

A magyar-román átfedés, vallási homogenizáció leginkább a neoprotestáns egyházakra jellemző. Néhány kivételtől eltekintve, a nagyobb városokban sincs, például külön magyar baptista vagy román baptista templom, hisz ezek a közösségek nem nyelvi, etnikai alapokon szerveződnek, terjeszkednek. Ám mivel a hívek száma rohamtempóban emelkedik – a népszámlálási statisztikákban szereplő 86 százalék ortodox vallású az országban az összesítő golyóstoll szándékos megbicsaklásával magyarázható –, a szétválás hatványozottabban jelentkezik. Nincs már olyan község, falu Romániában, ahol legalább egy neoprotestáns imaház ne várná a híveket. A hívek számát pedig jelentős mértékben megdobja a cigány egyháztagok száma. Ők előszeretettel választanak az ortodoxnál szociálisabban sokkal érzékenyebb neoprotestáns egyházat, sőt, nagyon sok cigány prédikátor hirdeti az igét az etnikum soraiban.

Liturgikus zsákutca

Ami a romániai római katolikus egyházat illeti, az egyházkerületek, plébániák elrománosodásának folyamata egyre gyorsul, az ellenállás még olyan magyar nagyvárosokban is megoldhatatlan, mint Sepsiszentgyörgy. A kovásznai megyeszékhelyen katolikus templomban rendszeresen celebrálnak román nyelvű misét.
És a folyamatot hiba lenne csak a szándékos, megtervezett elrománosítás számlájára írni. A vegyesházasságokban, magyarlakta vidékeken is ezrével élnek olyan románok, akiknek visszataszító az ortodox egyház üzleti alapokra való csúsztatása. És akkor inkább a római katolikus, református egyházat válasszák. S ide kell számítani még a hátérbe szorított görög katolikusokat, akik mai napig nem kapták vissza az ortodoxoktól az elkobzott összes templomaikat, vagyonukat. És választják a római katolikus egyházat, kérnek román misét.
A romániai magyar történelmi egyházak elrománosodása rettentően bonyolult és összetett, az okok, mozgatórugók nem csupán régiónként, hanem plébániánként változnak. Csak a tendencia általános, és megfordíthatatlan. A kérdés, a történelmi magyar egyházak miként oldják ezt meg belülről, milyen egérutakra lelnek a folyamat fékezése érdekében, s itt most elsősorban a református, evangélikus, unitárius egyházakra gondolok, amelyeknek a liturgikus nyelve még kötelezően magyar is kell, hogy legyen. A jelenséget azonban a tanácstalanság, bizonytalanság övezi, nincs általános recept a megoldásra, áthidalásra.
Előbb vagy utóbb viszont az említett három magyar egyház kénytelen lesz határozott, általános érvényű belső szabályzatmódosításra, ellenkező esetben a hullámok teljesen átcsapnak fölöttük, a román hívek pedig negatív kampányba kezdenek. De az is félő, hogy nacionalista nyomásra a bukaresti törvényhozás módosít az egyházi törvényen, s kötelezővé teszi a kétnyelvű misézést. Ha kérik a hívek, ha nem. Vagy elegendő lesz, ha öt román írásban kéri.
A dilemma feloldásához és megoldásához viszont égető szükségük van magyarországi „lelki” támogatásra. Mert a kérdés, természetesen nem csupán Erdélyt, Romániát érinti, a magyar történelmi egyházak homogenizálódása a többségi környezetben kárpát-medencei probléma.

Irházi János
Új Egyenlítő 2013/október