Biztosan sokan emlékszenek, hogy a közelmúltban egy banális hamvasztás gyújtotta meg a rendszerváltás óta sokadszorra a lángot a Román Ortodox Egyház (BOR) modernizációjával kapcsolatban folyó vita alatt. Történt, hogy a hazájában legismertebb román rendező, Sergiu Nicolaescu elhunyt, sok évtizeddel fiatalabb felesége pedig, férje kívánságának megfelelően, elhamvasztatta az elhunyt földi maradványait. Lévén közismert és ellentmondásos személyiség, már maga a halál ténye is médiacirkuszt provokált, ám amikor a BOR bejelentette, hogy egyetlen papja sem lehet jelen a hamvasztásnál, sőt, a virrasztásnál sem, a hírtévékben szó szerint elszabadult a pokol. Az ortodox hitvallásban a hamvasztás bűnnek számít, ezt még 1928-ban írásba foglalták, 2012-ben pedig az egyházi zsinat újabb rendeletben tiltotta meg a papoknak, hogy eltemessék a hamvasztottakat. Aki ezt megszegi, azt kizárják a klérusból. „Nem illik elégetni az isteni szentségben részesülő testet” – magyarázta a BOR, miért tagadta meg a végtisztességet Sergiu Nicolaescutól.
Természetesen mindez csak újabb olaj volt a tűzre, a közvélemény, a média, a politikusok sorra ostorozták az ortodox egyházat, ám az hajthatatlan maradt. A viharok néhány nap alatt elcsitultak, a rendezőt eltemették, az ortodox egyház pedig sikeresen túlélte ezt a botrányt is. És a jelek szerint minden marad a régiben, ám a vita a Román Ortodox Egyház megreformálásának, modernizálásának szükségességéről sosem apad ki, legfeljebb csak halkul. Hogy a BOR XXI. századi megreformálása elengedhetetlen, azt maga a Szent Zsinat sem tagadja, csakhogy mindenféle külső kezdeményezés kőkemény falba ütközik. Egy 2005-ös szigorú egyházi törvény megtiltja, hogy teológushallgató, pap, alkalmazott nyilatkozzék a sajtónak. Az információk kizárólag a BOR sajtószolgálatán keresztül érhetőek el, ám maga a sajtószolgálat sem tölti be szerepét, igyekeznek semmire sem reagálni, válaszolni.
A nyíltság, transzparencia hiánya odáig fajult, hogy akadályozza magának az egyháznak a működését. Bátor papok, apácák vagy szerzetesek egyre gyakrabban merik kinyitni a szájukat. Sokuknak ez a reverendájába került. Nem véletlen, hogy a Román Ortodox Egyházról a román sajtóban rendre csak negatív hírek, skandallumok jelennek meg, a hívek tízezrével vándorolnak át a sokkal nyitottabb, nyíltabb, barátságosabb neoprotestáns egyházak valamelyikébe.

Elszalasztott alkalmak

A Szent Zsinat bizonygatja, a reformok elkezdődtek. Bizonyára így van, csakhogy pont azok a fájó pontok maradnak érintetlenek, amelyek leginkább bosszantják a közvéleményt.
Nyilvánvalóan a kommunizmus évtizedei alatt szóba sem jöhetett az ortodox egyház – akárcsak a többi történelmi egyház – megreformálása, átszervezése, bizonyos dogmák leseprése. A BOR a szocialista Románia megtűrt államvallása volt, papjainak túlnyomó része, élükön Teoctist pátriárkával hűségesen szolgálták a rezsimet és Nicolae Ceauşescut, szemet hunytak még a templomrombolások fölött is. Az 1989-es rendszerváltás után viszont, amikor elkezdődött a besúgóhálózat felderítése, nyilvánosságra hozatala, felmerült az egyháznak a kommunizmusban betöltött szerepének, a klérusnak a teljes átvilágítása. A román közvélemény azonnal nekiesett a pátriárkának, akinek „áldásával” csak Bukarestben 26 templomot romboltak le a kommunisták, és a nagy nyomás hatására Teoctist 1990 januárjában benyújtotta lemondását a zsinat előtt. Évtizedek után ez volt az első alkalom a BOR teljes megújítására, az előző rezsimet kiszolgáló érsekek, papok lassú, de folyamatos eltávolítására.
Elszalasztották.
Állítólag „a hívők tízezreinek kérésére”, más vélemények szerint a múlt fekete emlékeinek hatalmi pozícióból való eltüntetése miatt Teoctist meggondolta magát, és visszaült papi trónjára.
A rendszerváltás utáni második reform-alkalom 2007-ben Teoctist halála után adódott, de ezt is elszalasztották. A helyébe megválasztott Daniel pátriárka fiatalosabb lendületet, dinamizmust vitt az egyházba, ám ennek szele kizárólag az ortodox egyház gazdasági-vállalkozói szektorát érintette, de erről majd később.
Nézzük meg most, konkrétan milyen reformokról vitázik egymással Romániában az egyház, az egyházon belüli ellenzék, a falakon kívüli vallási szakértők és kidobott papok, a társadalomkutatók.

Szervezeti vízfej

A szakértők szerint már legalább két évtizede át kellett volna szervezni a BOR felépítését, amelynek pillérei: hat főérsekség, 13 érsekség, 15 püspökség, 631 kolostor, több, mint 12 ezer pap, 3600 szerzetes, 5000 apáca, közel 15 ezer templom és körülbelül 16 millió lakos, aki Romániában ortodoxnak vallja magát, ehhez kell hozzáadni a diaszpóra három érsekségét is. Az egyházi törvényeket a Szent Zsinat hozza Bukarestben, s a belső mozgástereket jól ismerők szerint a valódi döntéshozók számát egyre szűkítik a zsinaton belül. Itt két érdekcsoport próbálja a maga malmára hajtani a vizet: az egyik a főként a kolostorokból felkapaszkodott, a régi dogmákhoz, elvekhez, szabályokhoz körmük szakadtig ragaszkodó püspökök, a másik vonal az európai „civil”, főleg angolszász egyetemeken (is) tanult püspökök csoportja. Az előbbiek, ha nem is hangosan, de kimondottan EU-ellenesek. Úgy vélik, az Európai Unió az ateizmus, az ökumenizmus felé csúszik, féltik az évszázadok óta megkövesedett vallásgyakorlatot az új szelektől, a változásoktól.
A területi-szerkezeti átalakítást követelők fő érve, hogy Görögországban fele ennyi ortodox lakosságra 80 érsekség jut, sőt, náluk a főpapok – ha más nem, de legalább tiszteletbeli – érsekek is. Céljuk, hogy minden kis történelmi régió kapjon egy érsekséget. A szerkezeti átalakítás, az eddigi nyilatkozatok, pontosabban mély hallgatást látva, az egyházon belülről sosem indul meg. Kérdés viszont, hogy amennyiben a jelenlegi kormány tartja az ígéretét, és 2013-ban uniós szabvány alapján módosítja a közigazgatási rendszert, új régiókat hoz létre, ez maga után vonz-e majd egyház-közigazgatási reformot is.

Barbár keresztelő

A hithű ortodoxok ingerküszöbe magas, egyházba vetett bizalmuk, főként a szegényebb vidékeken töretlen, mégis egyre többen lázadoznak a vízbemerítéses keresztelés ellen. Ez tetszik vagy sem, de az utóbbi években mélyen aláásta az egyházba vetett bizalmat. A keresztelés megreformálását, „európaiasítását” követelők szerint a meztelen csecsemő teljes vízbemerítése télen vagy nyáron, barbár módszer. Elég lenne csupán egy kis fröcskölés, mondják. Tény, nem egyszer előfordult, hogy a néhány hetes gyermek a pap vagy szülei kezében fulladt meg, hisz a víz alá nyomott csecsemő ösztönszerűen levegő után kapkod, víz kerülhet a tüdejébe, s jobbik esetben is maradandó nyomokat hagy benne a rítus. A módszerhez ragaszkodó ortodox papok szerint csak az a gyermek fullad meg, akinek a szüleiből hiányzik a hit, netalán a keresztszülők a procedúra alatt „nem űzték ki maguktól kellőképpen a sátánt”, vagy, ami még cinikusabb: lehet, a gyereket Krisztusnak és nem földi életre szánta a Teremtő. Ha nem éli túl a keresztelést, pech, de „így akarta a Jóisten”. És sajnos, a lázadozások ellenére még sok esetben a gyászoló szülők is elfogadják a pap érveit.
Mégis, óriási nyomás nehezedik a sajtóból, közvéleményből a BOR-ra, hogy szakítson hivatalos és végérvényesen ezzel a középkori keresztelési módszerrel.

Egyház és politika

„Romániában több a templom, mint az iskola. Az iskolák viszik, és nem hozzák a pénzt, ezért a román kormányok nyögvenyelősen fektetnek pénzt a jövő generáció oktatásába. Viszont ha templomot építesz, az anyagi és politikai hasznot hajt. A templomok pénzt termelnek, az iskolák, kórházak nem, hát akkor töltsük meg templomokkal az országot” – nyilatkozta egy interjúban Casian Pandelica ortodox pap, akit radikális, reformer nézetei miatt dobtak ki az egyházból. Tény, Romániában az ortodox egyház és a mindenkori hatalom túlzott összefonódása évszázados hagyomány. Választási kampányok idején az ortodox papok szó szerint kihirdetik, mise után kire kell szavazni. Cserébe az állam, a megyei vagy helyi önkormányzatok vaskosan pénzelik a templomépítési őrületet, jelenleg is körülbelül ezer templom épül szerte Romániában. Az ortodox hívek száma a valóságban folyamatosan csökken – csak hivatalosan állandó, hogy igazolják az államvallás előjogait –, új templomok építését tehát a hívek száma nem indokolja, viszont kellenek a parókiák a végzett papoknak, teológusoknak, s nem utolsó sorban, minden új templom egy pénzforrás a BOR-nak. A kormányok érseki, püspöki kinevezések erőltetésével hálálják meg a hűséget. S az összefonódás még ennél is erősebb, hisz a klérus, egyházi alkalmazottak bérét az állam közpénzből fizeti.
Az egyház és a politika összefonódása a feudalizmusra emlékeztet, a reformot sürgetők úgy vélik, még mindig nincs Romániában igazi értelemben vett vallásszabadság, lelkiismeret-szabadság, a BOR és az állam közösen tartja lelki igában a híveket.
Az egyház és az állam valódi szétválasztására egyelőre semmi esély Romániában, mert mindkét fél érdeke a szimbiózis töretlen fenntartása. Amíg az állam (=kormánypárt) kampánystábjának fontos eleme az ortodox egyház, és amíg nem kezdődik el az egyház belső megtisztulása, addig nem beszélhetünk reformokról.
Egyetlen kivétellel.

A gazdasági liberalizmus

amelyet az írás elején említettem, a Teoctist pátriárka halálát követően az egyház élére megválasztott Daniel pátriárka vezetése idején kapott szárnyra. Persze, a „liberalizmus” kifejezés, amennyiben a szó valódi értelmét vesszük, hibás, mert valójában szigorúan, a zsinatból kézivezérelt diktatórikus gazdasági hálózatról van szó. Annyiban liberális, hogy gyakorlatilag a civilekre érvényes gazdasági-pénzügyi törvények keretein kívül mozog több millió euró. Vagyis az ortodox egyház gazdasági vállalkozásai még az adóparadicsomoknál is korlátlanabbak. Rengeteget lehetne róla írni, de én csak egy dolgot emelnék ki, mégpedig az egyházi monopolok egyre agresszívabban bővülő körét.
Hogy az ortodox egyház monopollal rendelkezik a kegytárgyak kereskedelme fölött, bizonyos fokig érthető. Csakhogy olyan szigorú monopolt vezetett be, például a gyertyára is, hogy hívő nem gyújthat meg otthonról, máshol vásárolt gyertyát a templomban. A templomban vásárolt gyertya pedig tízszer drágább, mint a boltokban. A gyertyabizniszből, házszentelésekből, esküvőkből, keresztelőkből befolyó pénzeknek, a panaszkodó papok szerint körülbelül 80 százaléka csorog felfele a püspökségekre, majd tovább az érsekségekre stb., a parókia nem sokkal marad.
Az BOR pedig tovább bővítené a monopóliumok körét. Botrány kerekedett, amikor az Adevarul napilap Bibliát adott olvasóinak a megvásárolt újság mellé. Az egyház nyilatkozatban ítélte el a kiadót, szerintük az egy „neoprotestáns” Biblia, mert a fordítása „nem ortodox”. A parókiák drága pénzért árusítanak Bibliát, s mint kiderült, a papoknak már az átvételkor ki kell fizetni ezeket, aztán vagy eladják, vagy sem.
Ennél frissebb a temetők ügye. Tavaly augusztusban a BOR külön temetőfenntartó osztályt alakított, s át akarják venni az országban az összes, magánkézben lévő temetőt – ezekből csak Bukarest környékén tíz működik –, s kezdésként megtiltották papjaiknak, hogy ezekben szolgáljanak. Akit rajtakapnak, pénzbírságot fizet. Az egyház saját, országos temetkezési vállalatot akar létrehozni, s várhatóan politikai vonalon elérik, hogy az önkormányzati, vagy saját temetőikben is csak ezen keresztül lehessen eltemetni a halottakat.
Mindezeknek a célja az ortodox egyház államvallás szerepének további erősítése. A BOR látja, hogy gyengül az emberek lelkületére gyakorolt ereje, ezért reformok helyett, az igények utáni hajlás helyett, jobbára diktatórikus módszerekkel kapaszkodnak a hatalomba.
Egy felmérés szerint vallásosság szempontjából Románia Európában az ötödik helyen áll. Az ország román ajkú lakossága, szintén statisztika alapján, az egyházban bízik a legjobban, ebből a szempontból, az ortodoxok között, állítólag a görögöket is megelőzik. Tény, ahol az egyház mélyen beleszántotta magát az államügyekbe, a klérusban vetett hit és bizalom magas. Azokban az államokban, ahol vallási szempontból a lakosság homogenitása hígul – például, mert új egyházak léptek színre és követelnek, kapnak teret maguknak – a vallásosság csökken. S ha csökken a vallásosság, zsugorodik az addigi államvallás hatalma. Románia esetében az ortodox egyház ereje. A belülről is feszített BOR egyelőre feloldhatatlan dilemmája, hogy engedjen-e a reformtörekvéseknek, vagy még szigorúbb, diktatórikusabb eszközökkel védjék bástyáikat.
A bástyák repedeznek, s egyelőre a hatalom, a kiváltságok megőrzésére ez utóbbi utat járják.

Irházi János

(Megjelent az Új Egyenlítő 2013/1. számában)