Szinte szomszédok: Hungarikum Napok Nagyszebenben

Szinte szomszédok: Hungarikum Napok Nagyszebenben

Kiállítás megnyitóval és jazz koncerttel indít a tizenkettedik nagyszebeni Hungarikum Napok fesztivál.

Vasárnap, 2021. június 27-én a Többsincs című Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének tárlata kerül bemutatásra a Református Templom Galériában, majd 19 órai kezdettel a magyarországi Borbély – Dresch Quartet a Thalia Díszteremben lép színpadra.

A nagyszebeni rendezvény az ASTRA Szabadtéri Múzeumban folytatódik, ahol magyar kézművesek bemutatókkal és interaktív foglalkozásokkal várják a látogatókat. Csütörtöktől vasárnapig (július 1 – 4.) a több, mint 60 kézműves és őstermelő kínálatából lehet válogatni a Nagyszebeni Vásárban.

Szombaton, július 3-án Főzőverseny indul kora reggel, majd kóstoló, néptánc és népzene, gyermekműsorok a jurtában és körülötte, középkori bemutatók, KönyvTuri és az Operettissimo előadása szerepelnek műsoron. 

Vasárnap, július 4-én, a fesztivál utolsó napján meghívott séfek főznek magyaros ételeket, majd utolsó akkordként Sárik Péter Trió és Falusi Mariann lépnek színpadra a nagyszebeni skanzenben.

(A Híd Egyesület sajtóközleménye)

Categories: Főoldal-5, Környékünk