Díjat kapott az Aradi Kamaraszínház színésze

Díjat kapott az Aradi Kamaraszínház színésze

Tege Antal az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház színésze a Rosencrantz és Guildenstern halott című produkcióban nyújtott alakításáért Őze Lajos-nívódíjban részesült.
A Gyulai Várszínház 2018-as nívódíjait a Nemzeti Színházban adták át, a Székely János Napok programsorozata keretében, a Caligula helytartója című előadás előtt.
Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója röviden beszélt a színház idei öt bemutatójáról a három nagyszínházi (Caligula helytartója, Rosencrantz és Guildenstern halott, Búbocska) és a két kamaratermi (Én és a világ, Dózsa) előadásáról. Hangsúlyozta, hogy mind az öt nyári előadásuk továbbjátszása biztosított, és közülük hármat, most a Székely János Napok keretében a budapesti közönség is megtekinthetett. Ezt követően adták át a díjakat.
Béres László rendező Sík Ferenc-díjat kapott Venczel Péter – Orbán János Dénes: Búbocska című ördögmusicalének kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.
Szász János rendező Havasi István-díjat vehetett át Székely János Caligula helytartója című drámája kiemelkedő színvonalú, a Gyulai Várat alkotó módon bejátszó megrendezéséért.
Az Aradi Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház koprodukcióját a közönség legközelebb Aradon láthatja november 25-én az Aradi Ioan Slavici Színház (amely a produkció partnere is egyben) által szervezett Nemzetközi Klasszikus Színházi Fesztiválon. A darab rendezője Tapasztó Ernő.

Fotó: Tege Antal középen

Categories: Életstílus, Slider