Drog az aradi sulikban: 10% legalább egyszer kipróbálta

Drog az aradi sulikban: 10% legalább egyszer kipróbálta

Drogellenes stratégiát dolgozott ki az Arad Megyei Tanács, s ennek része a felmérés-tanulmány, amelyet az Aradi Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) munkatársai készítettek. A 2014-2020-as stratégia kívülről jól hangzik – a következő ülésen kerül majd napirendre –, a DSP statisztikája viszont meghúzza a vészharangot, mert a helyzet szélsebesen súlyosbodik.
Az aradi középiskolás diákok által a DSP-elemzés számára névtelenül kitöltött kérdőívekből kiderül, hogy 10 százalékuk egyszer már kóstolt kábítószert, s azóta alkalmanként fogyaszt is. A rendszeres – legalább hetente egyszer – fogyasztók aránya viszont egyelőre csak 1 százalék. A diákok általában szórakozóhelyeken, diszkókban, barátoknál, bárokban jutnak hozzá a fűhöz, az iskola épületében maximum hetente egy alkalommal „szívnak”. A drogfogyasztás indokaként legtöbben a kíváncsiságot, valamint a családi problémák elől való menekülést jelölték meg.
A DSP tanulmánya szerint a megyeszékhelyen a 10-40 év közötti lakosság (68 983 személy) közel ötöde drogozott már, s a tendencia rohamléptekkel emelkedik, elsősorban az elmúlt évtizedben. Megállapították, hogy Aradon a 10-40 éves korosztály körében minimum 658 rendszeres keménydrog-fogyasztó él a közel 6900 főre tehető alkalmi, „csak” heti rendszerességgel bedurrantó drogosok között.
Ami a kábítószer forrását illeti, a legtöbb bódítópor – elsősorban cannabis, hasis – Spanyolországból, Hollandiából érkezik Arad és Temes megyébe a turistabuszokkal, a hazalátogató vendégmunkások csomagjaiban, de a háztól-házig szállító futárcégek, valamint a drogfutárok is kiveszik részüket a terítésből. Természetesen a főszerep a szervezett bűnözői csoportoké, amelyek a határon túli szervezetekkel együttműködve hozzák be Romániába a kábítószereket. A DSP elemzése szerint Arad és Temes megye, de főként a két megyeszékhely a fő drogterítési terep, a marihuánát és hasist fogyasztó fiatalok száma pedig aggasztóan emelkedik, ugyanakkor bővül a drogdílerek száma is.

Categories: Életstílus, Slider