Idén véglegesítik a román-spanyol kettős állampolgárságról szóló megállapodást

Idén véglegesítik a román-spanyol kettős állampolgárságról szóló megállapodást

A kettős állampolgárságot lehetővé tevő román-spanyol megállapodás volt a fő témája a Marcel Ciolacu és Pedro Sachez közötti szombati tanácskozásnak, írja az Agerpres.

A megbeszélés Bukarestben, a Victoria-palotában zajlott, miután a két miniszterelnök részt vett a Szocialista Internacionálé európai szekciójának ülésén a parlament épületében.

A két kormányfő tanácskozása előtt Marcel Ciolacu azt nyilatkozta, hogy még ebben az évben véglegesítik a Románia és Spanyolország közötti, kettős állampolgárságról szóló megállapodást.

Kijelentette, az a célja, hogy még ebben az évben eltöröljék az amerikai vízumkötelezettséget is, illetve, hogy Románia a szárazföldön is csatlakozzon a schengeni térséghez.

A tanácskozás eredményeiről közleményben számolt be a kormány. A tájékoztatás szerint a fő téma a két ország közötti, kettős állampolgárságról szóló megállapodás volt, amelyről ‘előrehaladott’ tárgyalások folynak.

A román fél indítványozta egy spanyol-román együttes kormányülés megszervezését, mivel a kettős állampolgárságot lehetővé tevő megállapodás hatályba lépése után esedékessé válik, hogy megteremtsék a kétnyelvű oktatás és kétnyelvű érettségi kereteit. Ugyanakkor el kell mélyíteni a két ország közötti együttműködést az emberkereskedelem elleni közdelem és a védelem terén – olvasható a közleményben.

A spanyol hatóságok adatai szerint 2024. január elsején 1,12 millió román állampolgár lakott Spanyolországban. A Spanyolországban élő uniós állampolgárok 40 százalékát, az ebben az országban élő összes idegen állampolgár 17 százalékát teszik ki a romániaiak.

Fotó: gov.ro

Categories: Aktuális, Slider