Nagyiratos polgármestere kapja idén az Ezüstfenyő-díjat

Nagyiratos polgármestere kapja idén az Ezüstfenyő-díjat

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete Papp Attila Józsefet, Nagyiratos község polgármesterét jelöli az Ezüstfenyő-díjra, amelyet a magyar közösségért végzett munkájával érdemelt ki.

Papp Attila már azelőtt, hogy közszereplést vállalt volna, helyi vállalkozóként lelkes, állandó támogatója volt a magyar ügyeknek, az iratosi kultúr- és sportéletnek.

Csaknem két évtizede, 2004-ben kezdte az önkormányzati munkát, amikor az RMDSZ jelöltjeként beválasztották az Arad megyei Nagyiratos község Tanácsába.

2008 és 2016 között, négy mandátumon át, ő volt az elnöke az RMDSZ nagyiratosi szervezetének.

2012-ben, ugyancsak az RMDSZ színeiben, a három falut, Nagyiratost, Nagyvarjast és Kisvarjaspusztát magába foglaló község polgármesterévé választották, ezt a tisztséget megszakítás nélkül helyi gyökereire büszke, elkötelezett vezetőként a mai napig sikerrel tölti be.

Az Ezüstfenyő-díjat május 6-án, Kolozsváron, az RMDSZ Szövetségi Küldöttek Tanácsának ülésén adja át Kelemen Hunor elnök.

(Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének május 5-i sajtóközleménye)

Categories: Aktuális, Slider