Vizsgálják a WizzAir és a Ryanair drágításait

Vizsgálják a WizzAir és a Ryanair drágításait

A gazdasági versenyhivatal (CC) elnöke szerint a Wizzair és Ryanair repülőjegyárainak a koronavírus-járvány utáni jelentős emelkedése összefüggésben áll azzal, hogy a hazai légiközlekedési piac másik két szereplője közül az egyik – a Blue Air – csődbe ment, a másik – a Tarom – pedig csökkentette a járatai számát, olvasható az Agerpres hírében.

Bogdan Chiriţoiu egy sinaiai sajtóeseményen elmondta, hogy ilyen értelemben az állami légitársaság erősödése ármérséklődéshez vezethet. Megjegyezte, hogy az utóbbi években Európa-szerte csökkent a szereplők száma légiközlekedési piacon.

A CC nemrégiben bejelentette: vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy a légitársaságok hogyan határozzák meg a Romániából induló repülőjáratok jegyárait. A lépést az intézmény a Wizzair és Ryanair jelentős drágításaival indokolta.

A versenyhivatal közölte, hogy az elemzés végén a javaslatokat és ajánlásokat fogalmaznak majd meg a fogyasztók megtévesztésének kiküszöbölésért, és ha törvénysértéseket tárnak fel, megindítják a szükséges szankcionálási eljárásokat. 

Categories: Gazdaság, Slider