“Európa jövője nőnemű”

“Európa jövője nőnemű”

“Európai jövője nőnemű, és ez azt jelenti, hogy a férfiak és a nők osztoznak a hatalmon” – jelentette ki hétfőn Bukarestben az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Evelyn Regner, az Európai Parlament alelnöke, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a “macsó társadalmaknak” el kell fogadniuk a változó helyzetet, és azt, hogy az Európai Unió sokat tesz a nemek közötti egyenlőségért.

“Ma, az Európa-napon Európa jövőjéről beszélünk” – mondta Evelyn Regner a május 9-én adott interjúban. “Európa jövője nőnemű. Ez azt jelenti, hogy a férfiak és a nők osztoznak a hatalmon” – tette hozzá, amikor arra kérték, hogy a nemek közötti egyenlőségért felelős EP-alelnöki minőségében kommentálja azt a tényt, hogy Románia kormányában egyetlen női miniszter van, és a parlament két házelnöke is férfi.

Regner emlékeztetett, hogy európai szinten a férfiak és nők egyenlő képviseletét célzó intézkedéseken dolgoznak, beleértve azt a javaslatot is, hogy minden uniós tagállam egy férfit és egy nőt is jelöljön európai biztosnak.

Beszámolt arról is, hogy jelenleg a “Nők a fedélzeten” (Women on Board) című tervezet elfogadtatásán dolgozik. ‘A vállalatok vezető gazdasági pozícióinak felét nőknek kell betölteniük. És jó hír, hogy ezt el is fogjuk érni’ – jelentette ki.

Az EP-alelnök azt mondta, bízik benne, hogy az EU Tanácsa francia elnökségének végére elfogadják a nők 40%-os kvótáját a vállalatok vezetésében. ‘Minden macsó társadalomnak tisztában kell lennie azzal, hogy a helyzet változik. Európa sokat tesz a nőkért” – mondta az osztrák szociáldemokraták (SPÖ) képviselője.

Fontos lépésnek nevezte a jövedelmek átláthatóságát is, vagyis azt, hogy a nők tudják, mennyit keresnek férfi kollégáik.

Kifejtette, ezen célkitűzések terén érezhetőek az erőfeszítések, de időbe telik a megvalósításuk, mert ‘a visszaesések, a rossz fejlemények időszakát éljük’. Ugyanakkor viszont megfigyelhetőek ‘jó és erős fejlemények is” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.

Evelyn Regner az Európa-nap alkalmával részt vett a Bukarestben tartott, “Egy olyan Európáért, amely senkit nem hagy lemaradni ” című konferencián, amelyet a PES aktivisták hálózata és a Szociáldemokrata Párt (PSD) szervezett.

Az EP-képviselőt arra is reagáltatták, hogy a romániai közéletben heves vitát váltott ki Viorica Vodă színésznő Gopo-gálán tett nyilatkozata, mely szerint 2002-ben, a Filantropica című filmben játszott szerepe miatt ‘rendszeren belüli’ szexuális zaklatásnak volt kitéve. Evelyn Regner több megoldást is felsorolt a jelenség leküzdésére.

“Először is köszönöm minden nőnek, aki beszél erről. Sok időbe telik, amíg egy nő összeszedi a bátorságát, hogy nyilvánosság előtt beszéljen erről. Általában a nőket hibáztatják, áldozathibáztatás történik” – mondta.

“Az Európai Parlamentben úgy döntöttünk, hogy minden képviselőnek és minden alkalmazottnak kötelező képzésen kell részt vennie, hogy megértse, mi a zaklatás. Segíteni kell az áldozatokon, de foglalkozni kell azokkal is, akik ezt teszik, a macsó férfiakkal. Olyan társadalmakban élünk, ahol ezek a sztereotípiák léteznek. Tehát képzésre van szükségünk. Ezt Románia is megteheti” – fogalmazott Regner.

“Másodszor, mindig gondolnunk kell az áldozatokra. Egy nő egyenesen a rendőrséghez, a tévéhez, a kollégáihoz fordul? Ritkán, mert ez tönkreteszi a karrierjét. Itt a szégyen és a félénkség is tényező. Magukban tartják. Teljesen megértem ezeket a nőket, teljes körű védelemre van szükségük. De ami igazán kell nekik, az a biztonságos hely. Ezért minden munkahelyen, például a nagyvállalatoknál, kellene lennie egy központnak vagy egy külső személynek, egy közvetítőnek, akihez ilyen esetekben fordulni lehet, és aki utána tud járni az ilyen ügyeknek. De külső személyre van szükség, nem vállalaton belülire, mert különben a nőknek nincs bátorságuk” – magyarázta a képviselő.

Azt is hozzátette, a szexuális zaklatás “csak a jéghegy csúcsa”; valójában a hatalommal való visszaélés történik annak érdekében, hogy a nőket “láthatatlanná, kisebbé, alázatosabbá tegyék”, hogy magukban tartsák sérelmeiket.

Evelyn Regnert arról a 2004/272-es gyermekvédelmi törvényt módosító törvénytervezetről is kérdezték, amelyet az RMDSZ több képviselője kezdeményezett, és amely értelmében születéskor a gyermek identitását a neve, neme, állampolgársága és nemzetisége határozza meg, és amely értelmében az identitás védelméről szóló rendelkezést úgy bővítenék ki, hogy “minden gyermeknek joga van külső beavatkozás nélkül megőrizni állampolgárságát, nemzetiségét, nevét, családi kapcsolatait és (születési) nemi önazonosságát”. Az EP alelnöke erre úgy reagált, az ilyen intézkedések “ellentétesek az Európai Unió alapvető értékeivel” – írja az Agerpres.

Fotó: Facebook

Categories: Aktuális, Slider