Pécskára látogatott a fejlesztési miniszter

Pécskára látogatott a fejlesztési miniszter

Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter csütörtöki Arad megyei látogatásanak egyik állomása Pécska volt, ahová  16 óra után érkezett Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke, Faragó Péter parlamenti képviselő, Tóth Csaba prefektus, Bölöni György és Péró Tamás megyei tanácsosok társaságában.

A küldöttséget a 2-es számú Általános Iskola előtt fogadta Antal Péter polgármester és Miodrag Stanoiov alpolgármester, a Păstrătorii Tradiției és a Búzavirág néptáncsoportok tagjai kenyérrel-sóval kínálták.

A közel kétszáz éves, eredetileg szállodaként szolgáló, emblematikus épületet az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében újítják fel teljesen, a jövő év végéig.

A fejlesztési miniszter teljes képett kapott a munkálatokról, hiszen a megerősített pincétől az új fényben pompázó emeleti díszteremig körülnézett Bacsilla Eszter igazgatónő vezetésével.

Itt szó esett a leendő forrásokról és pályáztatási eljárások egyszerűsítéséről, Cseke Attila pedig röviden elbeszélgetett az RMDSZ helyi tanácsosaival és a szervezett néhány tagjával is.

Jelenleg a laboroknak és a tornateremnek helyt adó hátsó részen dolgoznak, ezt követi majd a külső tatarozás és az udvar felújítása, ahol multifunkcionális sportpályát is kialakítanak az itt magyar és román nyelven tanuló diákoknak.

Bár nem volt benne a programban, de Cseke Attila kérésére megtekintették a műemlék római katolikus templomot és a mellett lévő parkot, a kommunista megtorlás áldozatainak emlékművével.

A köveztező pár perces megálló a 104-es, 107-es és a 110-es utcák kereszteződésében kialakított körforgalomnál volt, amely 20 utca felújítását célzó pályázat keretében készült el.

Antal Péter polgármester mindenképpen be akarta mutatni a miniszternek a város legújabb és legmodernebb óvodáját, az egykori Mustra iskola helyén épült 2-es számú napközit, ahol a tanév kezdete óta tanulnak a kicsik tágas, jól felszerelt termekben.- Önöktől nehéz elmenni – jegyezte meg távozása előtt a fejlesztési miniszter, hiszen a tervezett fél órának több mint a kétszeresét töltötte Pécskán.

Sinka Pál

Categories: Aktuális, Slider