Bűnvádi eljárás: játékvezetőt fizetett le az UTA?

Bűnvádi eljárás: játékvezetőt fizetett le az UTA?

A Bukaresti Törvényszék bűnvádi eljárást indított négy, a labdarúgásban dolgozó-dolgozott személy ellen, akiket azzal vádolnak, lefizettek egy bírót, hogy elősegítsék az UTA csapatának feljutását az I. Ligába, írja az actualitati-arad.ro. A négy személy Claudiu-Gabriel Baboia, valamint három bűntársa a kenőpénz átadásában: Claudiu Drăgan, Dorin Stana és Ionuţ Gabriel Vlădulescu. Az ügyészség Baboia előzetes letartóztatásáért folyamodott, a másik három személy pedig bírósági felügyelet alá került.

Az ügyészségi vádirat szerint 2017. május 19-én az Asociaţia Club Sportiv UTA Bătrâna Doamnă Arad nevében eljárva egy sucevai szállodában Vlădescu 13.500 lejt adott át a Foresta-Sepsi mérkőzés bírójának, hogy a sucevai csapat nyerje meg a mérkőzést. Akkor az UTA és a Sepsi is küzdött a feljutásért. A lebonyolításban segített Claudiu Drăgan, az UTA sportigazgatója és Dorin Stana titkár. Baboia – aki annak idején a Bukaresti Városi Labdarúgó Egyesület titkára volt – szervezte a találkát a bíró és Vlădescu között.

A nyomozást a Bukaresti Ügyészség és a DNA folytatja.

Az UTA közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a vádlottak ártatlanok, a csapat rendre a pályán védi az esélyeit, és a klub minden alkalmazottja kész együttműködni a nyomozati hatóságokkal, hogy mielőbb lezáródjék ez az ügy, amely befeketíti a klub hírnevét. Megjegyzik, az ügy lezárását követően beperelik mindazokat, akiknek köszönhetően csorbult az UTA imázsa.

Fotó: illusztráció

Categories: Slider, Sport