Megnyerték: Arad szállítja a 100 villamost Bukarestnek

Megnyerték: Arad szállítja a 100 villamost Bukarestnek

Hosszadalmas és kusza – fellebbezésekkel, pereskedéssel tarkított – közbeszerzési pályázatot követően végül az aradi Astra és a kínai CRRC konzorciuma megkapta pályázatára a maximális 100 pontot, tudta meg a clubferoviar.ro. Az aradiak pályázata pozitív elbírálást kapott a közbeszerzési hatóságtól (ANAP) is. Természetesen Bukarest CRRC-modellt kap, nem pedig Imperiot.

Az aradi konzorcium a török Durmazlar Makine Sanayi Ve Ticaret AȘ céggel viaskodott a jelentős “tortáért”, és első körben – a rossznyelvek szerint a Bukaresti Főpolgármersteri Hivatal által kedvelt – Durmazlar nyert. Mindezt jelzi, hogy a pereskedés során előfordult, a Durmazlar helyett a főpolgármesteri hivatal fellebbezett.

Végül várhatóan a kínai licenc alapján Aradon gyártandó villamosok a befutók, a szerződést hamarosan aláírják, mert elfogytak a törökök számára jogi kiskapuk. A CRRC nyilván az Astrán keresztül akar bejutni az EU piacára, az aradi vállalattal egyébként közösen villamos motorvonatokat is gyártanának, de a CFR szintén pereskedésekkel színesített közbeszerzési pályázata még folyik, ami késlelteti a vsúti kocsipark korszerűsítését.

Fotó: villamosgyártás az Astra üzemében

Categories: Gazdaság, Slider