A környezetvédelmi miniszter Aradon: ő sem tudja, minek jött

A környezetvédelmi miniszter Aradon: ő sem tudja, minek jött

Szerdán munkalátogatásra Aradra érkezett Mircea Fechet környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszter. A megyei tanács által küldött közleményből kiderül, hogy Aradon mindennel meg volt elégedve, mindent rendben talált, azt állította, hogy a helyhatóságok olyan jók, hogy neki szinte semmi megoldandó feladata nincs itt.

Az üres szavakon kívül sajnos a miniszter egyetlen, Aradot érintő, konkrét környezetvédelmi, vízügyi projektről sem beszélt, amely megvalósul az elkövetkező években. Egy kukkot nem szólt Holtmarosról, Maros-parti sétányról, a Maros turisztikai kihasználásáról, a Maros Ártérről, Ligeti tóról, a Hegyalja tér (Podgoria) levegőjének minőségéről, erdei kerékpárutakról, a megyei települések szemétszállítás gondjairól, vagy arról, hogy a Retim, miért nem gyűjti mai napig külön és hatékonyan az üveget. De amikor szóba kerültek az elektromos buszok, a miniszter Bukarestet, Iaşi-t, Brassót hozta fel, Aradról hallgatott.

Fechet ellátogatott az Astra Személyvagongyárba – ahol legnagyobb örömére, beülhetett egy Imperio vezetőfülkéjébe – , a hulladéktelepre és komposztálóhoz. Az őt elkísérő Iustin Cionca megyei elnök “ambíciózus projektek eredményeként” tiszta levegőt és környezetet ígért Aradnak.

Fotó: a miniszter villamosra ült

Categories: Aktuális, Slider