Faragó: be kell tartani a hulladékgazdálkodási törvényeket

Faragó: be kell tartani a hulladékgazdálkodási törvényeket

Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője, a képviselőház környezetvédelmi bizottságának tagja, tartózkodott annak a módosító javaslatnak a szavazásán, amely a szeméttelep működtetőket, arra kötelezte volna, hogy a hulladéktárolókat öt kilométerre építésék meg a településektől, nemzeti utaktól, természetvédelmi területektől.

“Romániában a hulladékgyűjtés és tárolás körül felmerülő problémák megoldására a hatályos törvények betartására van szükség, nem pedig újabb, kivitelezhetetlen jogszabályokra, amelyek csak bonyolultabbá teszik a környezet védelmét, olyan körülmények között, hogy a jelenlegi törvényeket sem tartják be” – nyilatkozta az Aradi Napnak a képviselő.

Elmondta még, hogy  Romániában a hulladékgyűjtés és ennek tárolása komoly gondokat okoz, tekintettel arra, hogy az állami intézmények nem alkalmazzák a meglévő törvényeket, úgy az ezzel foglalkozó vállalatok, mind pedig az állami ellenőrző hatóságok sem. “A beadott törvénytervezet egy populista megközelítése a probléma megoldásának, amely nem nyújt reális megoldást senkinek, nem beszélve arról, hogy a benyújtott módosítás jogilag nem ahhoz törvényhez lett letéve, amely ebben a témakörben illetékes. Ez is azt bizonyítja, hogy a kezdeményezők csak a népszerűségük növekedését célozta a kezdeményezés, nem pedig a valós megoldást. Meggyőződésünk, hogy a szelektív hulladékgyűjtést kellene szorgalmazni Romániában, így ezáltal a hulladéktárólok sem lennének telítve, és segítene a jelenlegi helyzeten” – tette hozzá.

Categories: Gazdaság, Slider