Macedóniában vendégszerepelt a pécskai Búzavirág

Macedóniában vendégszerepelt a pécskai Búzavirág

A Balkán-félsziget legrégebbi és legmélyebb tavára néző színpadon lépett fel a hétvégén a Búzavirág Néptáncegyüttes.
A pécskai táncosok négy napot töltöttek a macedóniai Ohrid városában, ahol részt vettek az évente megrendezett Kostoski nemzetközi folklórfesztiválon, amelyet hat hétvégén keresztül tartanak a nyár folyamán, számos országból érkező fellépőkkel.
A Búzavirág Néptáncegyüttes tagjai vasárnap délután vonultak fel a városközponton keresztül, román táncosok és gyerekkórus, szerb mazsorettek, illetve horvát rezesbanda és énekkar társaságában, a csodálatos panorámát nyújtó amfiteátrumig, ahol színpadra léptek.
Az előadást a Nagyboglárka csoport nyitotta meg, amely nyárádmagyarósi táncokat (koreográfia: Engi Márta) és szilágysági páros táncot (koreográfia: Rácz Lajos) adott elő, utóbbi bronz minősítést ért el idén a Temesvári Néptánctalálkozón.
A „nagyok”, a Búzavirág csoport fiataljai, vajdaszentiványi táncokat ( koreográfia: Rácz Lajos, ezüst minősítést kapott) adtak elő, a viselet és a csizmák az Emberi Erőforrás Minisztériuma által működtetett Csoóri Sándor Alap támogatásából készültek.
Emellett szászcsávási cigány táncokat (oktatók: Tőkés Edit és Tőkés Zsolt) és kalotaszegi táncokat is bemutattak, utóbbit az idei budapesti Táncháztalálkozó „Minden magyarok táncára” készítették el és mutatták be (oktatók: Szabó Mercédesz és Rácz Lajos).
A változatos, élő zenével, a szegedi Rántotthús Zenekar (Vörösmarty Bence – hegedű, Szűcs Miklós – brácsa, Eszteró Ibolya – nagybőgő) kíséretével bemutatott műsor nagy sikert aratott, az előadás végén egy ott nyaraló magyar család is gratulált a pécskai táncosoknak.
Köszönet a helyi tanácsnak az útiköltségért és a résztvevő szülőknek, hogy besegítettek, illetve Gjoko Kostoski házigazdának – nyilatkozta Engi Márta művészeti vezető, a Búzavirág Egyesület elnöke, megköszönve Szép Zita alelnöknek az út és a fellépés megszervezését.
A táncosok és kísérőik számára városnézéssel és hajóúttal készültek a szervezők, amely során a pécskai csoport tagjai megismerkedtek a világörökség részének nyilvánított, az ógörög idők óta lakott várossal, illetve a tó másik végén, az albán határ mellett fekvő Szent Naum kolostorral is. Természetesen jutott idő fürdőzésre és napozásra is a gyönyörű időben.
Két fővárost is meglátogattak a pécskaiak: arrafelé Belgrádban, a visszaúton pedig Szkopjében töltöttek el pár órát.

Sinka Pál

Categories: Aktuális, Slider