Pécska Város Napjai, a multikulturalitás jegyében

Pécska Város Napjai, a multikulturalitás jegyében

Habár a csütörtöki, május 10., Függetlenség Napi programot is hozzácsatolták a szervezők, Pécska Város Napjai hivatalosan pénteken este kezdődtek el a piactéren, szokás szerint a magyar programokkal.
19 órától népzenei- és néptáncműsorral várták a közönséget, amely folyamatosan érkezett.
Az idei meghívottak az aradi Viola néptánccsoport, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa voltak, többször is fellépve.
Természetesen bemutatkoztak a Búzavirág Néptáncegyüttes csoportjai, vastapsot kapott a nagyok cigánytánca , Ruscsánszky László és Kecskés Tamás táncosok koregráfiája alapján.
A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület felvonultatta mindkét, kezdő illetve haladó citerazenekarát, a Kis és a Nagy Marost, dalcsokorral kiegészítve.

Pécska multikulturális jellegét kiemelve, most először egy román műsorszám is helyet kapott a péntek esti programban: a mácsai Edera néptánccsoport mutatott be színvonalas műsort.
Az est sztárvendége a Sláger TV-ből ismert Royal Team volt. A szatmárnémeti trió másfél órán keresztül szórakoztatta a népes közönséget saját és örökzöld dalokkal.
Az első sorban ott voltak az együttes fazekasvarsándi rajongóklubjának tagjai, pécskaikkal kiegészülve, akik az együttes képével és nevével díszített pólóban énekelték végig a koncertet.
Sokan maradtak az estét záró utcabálon a padokon és a sörsátrak alatt, többen táncoltak is a Kisperegi Roulette zenéjére.
Szombaton a Pécskai Diákklub, folkzenészek, aradi és temesvári együttesek szórakoztatták a közönség, a sztárvendég Lora volt, utána utcabál következett.
A vasárnap délelőtti tanácsülésen Pécska első monográfiájának szerzőjét, Petre Uglișt nyilvánították díszpolgárrá post mortem, Tămășdan Petru Bukarestben élő pilóta pedig „Pécskai Gyökerek” díjat vett át.
Miután februárban egyházi áldásban részesültek, most a helyi tanács gyémántoklevéllel tüntette ki Novák Györgyöt és Máriát 60. házassági évfordulójuk alkalmával.
A délutáni program a tornyai Kalypsoland iskola kutyabemutatójával indul, este a folklóré a főszerep, fellép a helybeli Păstrătorii Tradiției, a vingai Balgarce és Paula Pașca.
A már említett multikulturalitás jegyében a román közönség ízelítőt kap a magyar néptáncokból a makói Forgatós néptánccsoport által.
Pécska Város Napjainak utolsó estéjén fellép az ismert horváth énekesnő, Neda Ukraden is, a programot pedig tűzijáték zárja.

Sinka Pál

Categories: Életstílus, Slider