A hivatalos düh kevés: Poli-UTA 2-1

A hivatalos düh kevés: Poli-UTA 2-1

Szomorú, hogy a hazai és idegenbeli mérkőzések sorozatos kudarcait a vezetőség és a szurkolói egyesület a Poli elleni örökrangadó fontosságának felfújásával próbálja feledtetni. Ez történt most is, Temesvárra hét busz indult aradi szurkolókkal, miközben az UTA “hazai” mérkőzéseire, Világosra még ennek a fele sem szükséges. Ami azt jelenti, hogy nagyon sokan kizárólag a temesvári cirkusz, gyalázó rigmusok kedvéért kerekedtek fel, s nem csupán a buszokkal, hanem magánautókkal, vonaton.
Az indulatok azonban kevésnek bizonyultak a győzelemhez.
Predescu révén a Poli már a 2. percben megszerezte a vezetést, de az aradiak nem ijedtek meg és Asani 20 méterről eleresztett lövésével egyenlítettek.
A szünetben, a hagyományoknak megfelelően a két szurkolótábor egymásnak esett, a csendőrség lépett közbe.
A tribün idegessége a pályára is betüremlett, mert épp, hogy elkezdődött a második játékrész, amikor a játékvezető sportszerűtlen párviadalért piros lapot mutatott Merának (Poli) és Curtuiuşnak (UTA).
A 62. percben egy szabadrúgást követően Bilia befejelte a hazaiaknak a győztes gól. Ezzel a piros-fehérek tovább erősítették pozíciójukat az alsóházban, ahol a 16. helyen tanyáznak.

EREDMÉNYEK
Sportul Snagov – Pandurii Tg. Jiu 0-0
Ştiinţa Miroslava – Olimpia Szatmárnémeti 2-1
Foresta Suceava – Dunărea Călăraşi 0-2
Luceafărul Nagyvárad – Afumaţi 1-2
Ripensia Temesvár – Baloteşti 1-2
Brăila – Mioveni 2-2
Argeş – Clinceni 1-1
Chindia – Metaloglobus 3-0

A Marosvásárhely-Hermannstadt mérkőzést október 17-én játsszák.

Categories: Slider, Sport