A francia Raymond Cousse Stratégia két sonkára című regénye nyomán írt monodrámát Nótáros Lajos, Fekete Réka és Tapasztó Ernő Sonkamenüett címmel. Az ősbemutatóra december 9-én került sor a Stúdiószínházban. A mészárszékre váró disznó szerepében Tege Antalt láthatta a közönség.
A Sonkamenüett műfaját tekintve monodráma, rokokó musical-operett öt felvonásban, rendezője Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója. „Úgy gondolom, egy stúdiószínpadon kellenek ilyen előadások, mert minden városban megvan az a réteg, amely kívánja ezt a fajta színházat. – mondta el korábban a rendező. Akár klasszikus drámáról vagy operettről van szó, merjük elmondani, hogy mit gondolunk a világról! Ha csak általánosságban merünk gondolkodni, középszerű dolgok születnek. A kultúrának mindig el kell gondolkodtatni valamiről, csak a gondolkodás hozhat valamiféle boldogságot az ember életébe.” Borsos Pál és Éder Enikő hat zeneszámot szerzett a műhöz, amelyben Lackfi János két verse is megjelenik. Tapasztó Ernő szerint a mű mondanivalója nem veszített aktualitásából, mély társadalomkritika és önismereti kérdések jelennek meg benne.
Az előadás a Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház közös produkciója.
(Szöveg, fotó: jokaiszinhaz.hu)
“A naptári év utolsó premierjére, egy újabb ősbemutatóra készülnek a Békéscsabai Jókai Színházban, amely több szempontból is figyelemkeltőnek ígérkezik. A Sonkamenüett műfaját tekintve monodráma, rokokó musical-operett öt felvonásban, rendezője Tapasztó Ernő, aki Aradról érkezett a teátrumba. A mű eredeti címe Stratégia két sonkára, szerzője Raymond Cousse francia színész-rendező-író; a készülő darab ennek egy kissé leporolt, továbbgondolt változata, amely elsősorban Nótáros Lajosnak, de Fekete Rékának és Tapasztó Ernőnek is köszönhető.
Raymond Cousse érdekessége abban is áll, hogy gyakorlatilag az egyszemélyes színházat teremtette meg francia nyelven, s ez a darab az első és saját maga által legfontosabbnak tartott munkája. A hetvenes években először regényként megjelent történetet maga alakította színpadi művé, és a látványt meg a jelmezeket is ő tervezte. Nagy hatással volt rá Beckett – és Nótáros Lajos úgy gondolja, hogy már ebbe a darabba beleírt mindent, amit az abszurdról tudott. A magyar fordítás Oberten Jánosnak köszönhető; ezt igyekeztek „felhozni a mai érzékenység szintjére”.
A nagy újdonságot abban látja, hogy Cousse behozta a színházába a zenét, annak ellenére, hogy ahhoz a nemzedékhez tartozott, aki a „füle által lázadt”, azzal, hogy lemondott a zeneiségről.
„A vágóhíd kötelező átjáró, az a szűk keresztmetszet, ahol a haszonállat átadja a helyét a fogyasztható húsnak. Ennek elemzése egy folytatásos regény nyersanyagát szolgáltathatná” – írja Cousse. A főszereplő egy disznó, aki arra készül, hogy a vágóhídon befejezze az életét, és időnként elbeszélget Raymond
Cousse-szal, aki megírta őt. A darab egyik problémafelvetése, hogy vajon miről is van szó: hogy az emberek disznók vagy a disznók emberek?
Tapasztó Ernő, a darab rendezője úgy véli, hogy egy alkotó előadás után már nem szívesen beszél a felvetődő kérdésekről, gondolatokról – előtte pedig nem akar. Annyit azonban mindenképpen fontosnak tart hangsúlyozni, hogy „a néző ne kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni jöjjön a színházba”, katarzist szeretne kínálni neki, ami csakis ebben az aktív tudatállapotban érhető el.
Lackfi János két verse is belekerült a darabba, és más dalszövegek is születtek Fekete Rékától (aki a dramaturg is egyébként) és Éder Enikőtől.
Tapasztó szerint – aki az Aradi Kamaraszínház igazgatója – a legnagyobb felelősség Tege Antalra, a főszereplőre hárul majd, de mindenkinek részt kell vállalni minden részletben, mert egy közös alkotói folyamat esetében ez a természetes.
Tege számára néhány évvel ezelőtt az aradi színházzal való találkozása fontos szakmai fejlődési lehetőséget jelentett, a szabadság élményét, a színjátszás játékosságát. Ahol minden szereplő végig élvezi a játékát, természetesen nem feledve a szakmai kérdéseket. Ezért is vállalta most is örömmel a monodrámai szerepet. A kérdésre, hogy miért tekinti kihívásnak mindezt, azt válaszolja, hogy mivel monodráma, majdnem másfél óráig kell egyedül lenni a színpadon, és lehetőleg egyenletes színvonalú produkciót nyújtani.
„A kételyeim viszont erősíteni fognak. Társadalmi problémákat, konvenciókat feszeget a darab a disznó szemszögéből – ráadásul gondolom, hogy furcsa is lesz a nézőnek, amint ott állok rokokó ruhában, miközben patáim vannak, orrkarikám és furcsa, fogtechnikus által tervezett szájberendezésem, amellyel egyúttal a különös hangképzés is megoldódik. Most összezárjuk magunkat a rendezővel és a rendezőasszisztenssel (Kiss Katával), folyamatosan próbálunk, és december 9-én remélhetőleg egy olyan produkcióval bújunk elő, amely majd érdekelni fogja a nézőket.”
(Forrás: Magyar Idők, 2016.nov.21.)
Az Aradi Nap információi szerint a darabot Aradon is bemutatják.
