A tiszta levegőről a szennyezettbe költöztetik a tébécéseket

A tiszta levegőről a szennyezettbe költöztetik a tébécéseket

Iustin Cionca megyei elnök most kénytelen végigszökdelni az elődje és párttársa által az elmúlt években lerakott taposóaknák között, s közben széleseket mosolyogni hozzá. Az egyik ilyen akna a TBC-kórház. Nicolae Ioţcu új kórházat akart a tüdőbetegeknek Arad szélén, az egyik legforgalmasabb és legszennyezettebb levegőjű kivezető út és környéke mellett, a Zimándi úton.
A kórház felépült, Ioţcu már nem vehetett részt az átadáson – nem is csaptak neki nagy tam-tamot –, és a megyei tanács most úgy döntött, hogy a valóban csodálatos természeti környezetben működő honctői tüdőszanatóriumból (Gurahonţ) Aradra költöztetik a betegeket.
Az egyik indok, hogy ezzel a lépéssel a megyei tanács évi 900 ezer lejt spórol. A XIX. század közepén, Boros Béni által épített kastélyt átadják a helyi tanácsnak, amelyik idősek otthonát létesít az épületben.
Megjegyzendő, hogy a Cionca vezette megyei tanács berendezés, orvosi műszerek nélkül örökölte meg az új, aradi TBC-kórház épületét, magyarán lehetőségük nyílt volna az átcímkézésre, és a gyógyulás érdekében tiszta levegőre, nyugodt környezetre vágyó tüdőbetegeket meghagyni a honctői kastélyban. Sőt, az aradiakat is kivinni. A Zimándi úti épületbe pedig beköltöztethették volna, például a megyei kórház fertőző részlegét, vagy a szülészetet.
A megyei tanács most Aradon kínál állást a honctői szanatóriumban dolgozóknak, kérdés, ugyan ki fog ezért a fizetésért a megyeszékhelyre költözni. És még egy elgondolkodtató kérdés: vajon a döntés mögött ott settenkedett-e az aradi orvos-lobbi, hisz amennyiben Honctőn lenne a TBC-kórház, oda még több orvos, ápoló kellene, és ugyan hányan vállalták volna a kiköltözést? Mert számukra rettentően kényelmes a “belvárosban” ápolni a tüdőbetegeket. De az is tény, hogy az ápoló személyzetnek lakást kellett volna kínálni Honctőn.
Mindkét fél a legegyszerűbb variációt választotta, a betegeket pedig senki nem kérdezte.

(irházi)

Categories: Aktuális, Slider