Aradot kisöpörték az útfejlesztési tervből

Aradot kisöpörték az útfejlesztési tervből

Egyetlen centiméter gyorsforgalmi úttal, körgyűrűvel, felüljáróval sem szerepel Arad megye a technokrata kormány által kidolgozott, és az Országos Közúti Infrastruktúra Kezelő Cég (CNAIR) által most nyilvánosságora hozott, 2030-ig szóló fejlesztési tervben. Igaz, a fiúk még mindig adósak a körgyűrű két felüljárójával, a liberálisok (PNL) által is tenyéren hordozott Cioloş-kabinet viszont 15 évre leseperte Aradot az úgynevezett közútfejlesztési távlati tervből.

Az pedig senkit ne lepjen meg, hogy a projektek elsősorban a Kárpátokon túli megyéket érintik, miközben a Nyugat kapujának számító Aradon, az említett két felüljáró mellett a körgyűrű déli részét – új Maros-híddal – is be kellene zárni, hogy a kamionok ne dübörögjenek végig Mikelakán. De nem ártana elkerülő út, többek között Lippának, Kisjenőnek, gyorsforgalmi Arad és Nagyvárad között, hogy csak néhánya óhajt soroljunk.

 

(Fotó: araszolás az északi körgyűrűn)

Categories: Aktuális, Slider