Lapidáriumot avattak Kisperegen

Lapidáriumot avattak Kisperegen

Arad megye első lapidáriumát avatták fel ünnepélyesen október 23-án, vasárnap délután a kisperegi temetőben. A kőtárban az egyeki református telepes ősök sírkövei kaptak helyet, amelyeket a temető már nem használt részében, a bozótban találtak meg. Egyelőre 23 sírkövet sikerült rendbetenni, és kiállítani a gyülekezet- és templomépítő Szondy család sírboltjához vezető, újonnan kialakított sétány két oldalán.
A Tóbiás Tibor György református lelkipásztor ötlete alapján a helyi gyülekezet példás összefogásával, adományokból és önkéntes munkájával, a németperegi önkormányzat, az Arad Megyei Múzeumegyüttes és az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének támogatásával létrehozott lapidáriumnál a református templomban tartott ünnepi istentisztelet után helyezték el az emlékezés virágait. A megyei RMDSZ-szervezet részéről Péró Tamás ügyvezető elnök és Király András szenátorjelölt, tanügyi államtitkár koszorúzott.
Király András követendő példának nevezte a kisperegi kezdeményezést: „A kő, a hit megadja számunkra a reményt, az erőt, hogy minden helyzetből van lehetőség az újrakezdéshez, bízzunk egymásban és abban, hogy ha valami ma rosszabbul ment, tegnap nem sikertült, de újjult erővel, összefogva ismét megpróbáljuk, akkor a hit átsegít minket a nehézségeken. Az, ami itt történik, példaértékű. A megye első kőtára nem is akármilyen! Ez a hely a kisperegiek és minden Arad megyei magyar számára legyen mementó, hogy azokra, akik előttünk éltek, kötelességünk emlékezni. Ha mi elfelejtjük őket, ha nem neveljük erre a fiataljainkat, akkor ki fog emlékezni arra, hogy mi történt 2000-ben, 2016-ban Kisperegen, Arad megyében, Erdélyben azért, hogy itt megaradjunk, az anyaországtól elszakadt magyarság fejlődhessen, leküzdje a nehézségeket és bízzon abban, hogy van jövő számára ezen a földön? Az 1956-os forradalom áldozatainak az emléke is azt sugallja, hogy mindig tovább tudunk lépni, és megvan a lehetőség egy jöbb, szebb világ építésére. A kő erősítsen meg bennünket abban, hogy együvé tartozunk, bármilyen körülmények között csakis egységesen tudunk eredményeket elérni. Kívánom, hogy a hitünk legyen olyan, mint a kő” – foglamazott Király András.
Az ünnepi istentiszteleten Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese hirdette az igét, a kőtárnál Tóbiás Tibor Görgy kisperegi, Tóbiás Emőke pécskai és szemlaki, Vékony Zsolt szentleányfalvi, Csizmadia Ferenc nagybodófalvi lelkipásztor és Kalouszek Jároszláv németperegi lévita, valamint Kovács Imre községi polgármester szólt a jelenlévőkhöz, akik egy-egy szál virágot helyeztek el az ősök sírköveinél.

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének sajtóközleménye

Categories: Aktuális, Slider