Gyűjtőszenvedély

Gyűjtőszenvedély

Az Aradi Napot is kiadó Qult-Ar Egyesület második alkalommal szervezte meg a Gyűjtők Nemzetközi Találkozóját. A helyszín ezúttal az Arta Filmszínház nyári kertje volt, miután a tavaly helyszínt sikerült “kinőni”. Aradi, dévai, lippai, szeghalmi, nagybecsekereki, pécskai, battonyai gyűjtők hozták el anyagjaikat. A rendezvény célja, hogy megismertesse-megszerettesse a fiatalokkal a gyűjtést, hisz a résztvevők mindegyike elmondta: nehéz átadni a stafétabotot.
A kiállítást a sok felnőtt érdeklődő mellett közel háromszáz diák látogatta meg, szervezett csoportokban. És volt közöttük olyan tizenéves, aki már átvette édesapjától a bélyeggyűjteményt, folytatja a munkát, és jövőre már mint kiállító venne részt.
A résztvevők pedig ismerkedtek egymással, tapasztalatokat cseréltek, és nem utolsó sorban konkrét együttműködések is szóba kerültek.
A kiállítást megtisztelte látogatásával, többek között Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ megyei elnöke, Lészay Ildikó a Nőszervezete vezetője.

(Vezető fotón: Bognár Levente az aradi Marius Ignat és a lippai Virgil Oncu gyűjtőkkel)

Bíró Zsuzsi (Nagybecskerek)

Mircea Moisescu vasútmodelleit mutatja

A Battonyai Fodor Manó Helytörténeti Egyesület asztala

Arad-Déva szakmai tanácskozás: Ştefanov Titus, Flavius Domide, illetve Lucian Bornemisa és Nicolae Dumitraşciuc

Categories: Életstílus, Slider