Ballagás Kisperegen

Ballagás Kisperegen

A Kisperegi Általános Iskolában is ma tartották a ballagási ünnepséget. A tanulók végigbarangolták az alma mater osztálytermeit, majd diákok, tanárok közösen átsétáltak a református templomba, ahol 10.00 órátol Tóbiás Tibor György tartotta az ünnepi istentiszteletet. Jelen volt Kovács Imre polgármester, aki szintén köszöntötte a résztvevőket. Ezután Kocsik Imre igazgató szólt a jelenlevőkhöz, külön megköszönve Tóbiás Tibor György lelkésznek, hogy itt lehetnek, és közösen ünnepelhetnek a templomban. “Nagyon jó, hogy az iskola és a templom ilyen szoros kapcsolatban vannak Kisperegen. Ugyanakkor nagyon jó, hogy Kovács Imre polgármester is rendre jelen van, mindig kiemelt figyelmet fordít a kisperegi iskolára, örülünk, hogy velünk ünnepel tanévünk kiemelten fontos napján” – mondta Kocsik Imre.
Következett a VII. osztályosok búcsúztatója, majd egy rövid ének után a VIII. osztályosok is búcsúztak. A ballagási ünnepség hivatalos része ezzel véget ért, de a buli ma este lesz a kisperegi iskolában.

Categories: Aktuális, Slider