Ha már „eredeti román”, miért néz ki pont úgy, mint a Siemens Imperio?

Ha már „eredeti román”, miért néz ki pont úgy, mint a Siemens Imperio?

Kár, hogy a jellemző román maszatolással próbálja az aradi Astra Személyvagongyár feledtetni, hogy eddig Siemens licenc alapján gyártottak villamosokat. Igaz, csak öt darabot, azt is Arad számára, mert az összes többi közbeszerzési pályázatot elbukták. A digi24.ro portálon megjelent tudósítás szerint, az Astra új, Autentic nevet viselő villamosa már 100 százalékosan román termék: az alkotóelemek zöme Romániában készült, amit pedig nem sikerült itt beszerezni, azt importálták.
Az „új villamos” díszdarabját, amelyik furcsa módon pontosan úgy néz ki, mint az Imperio, lilára festették – az első darab már Temesváron van tesztelésre –, s állítólag olyan fantasztikus előnyei vannak, mint a tágas belső tér, alacsony padozat, megállók kiírása, igény szerint módosítható színek, ajtók száma. Magyarán, pont úgy, mint az Imperio villamosnál, amelyik összetevőinek 50 százalékát küldte a Siemens. A különbség, hogy az orránál nem azt írja, hogy Imperio, hanem Autentic, amint a mellékelt fotón is látható.
Büszkén mondják viszont most, hogy az Autentic motorja a bukaresti ICPE terméke. Az „új villamost” Valer Blidar vezérigazgató-többségi tulajdonos mutatta be a közelmúltban a Railway Pro Fórumon.
Az „átfestés” és a kampány célja vélhetően, hogy az Astra feledtesse az eddigi közbeszerzési kudarcait, s az „új román koncepció” szlogennel nyerjen rendeléseket, legalább az országban. A dolog pikantériája, hogy a villamosokra kiírt közbeszerzési pályázatokon általában sokat nyom a latba a mellékelt referencia. Ez volt az Imperionak is hátránya a versenytársakkal szemben, pl. a kolozsvári, szófiai pályázatokon, s Arad – többek között – azért rendelt meg öt darabot jó drágán, hogy Blidarnak legyen végre referenciája, megmutathassa, hogy a járművei megbízhatóan közlekednek valahol.
Hát, most a cég ebbe rúgott bele.

(ij)

Fotók: RATT

Categories: Gazdaság, Slider