Ismét sikeresen szerepeltek a pécskaiak

Ismét sikeresen szerepeltek a pécskaiak

A XXV. Szarvasi Aratónapon ismét sikeresen szerepeltek a pécskaiak, erről Tóth Piroska és Suttyák András, a tornyai ProPirKult Egyesület lelkei tájékoztatták lapunkat. A pénteki nyitónapon, a települések fellépése során a várost a Búzavirág Néptáncegyüttes képviselte, s mint mindig, ezúttal is tapsvihart arattak.

Szombaton került sor a csapatok felvonulására, a megnyitóra. A nap és a főzés végén a pécskaiak két díjat is kaptak: a viseletért, a megjelenésért a közös, a Búzavirág és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjaiból álló csapat részesült különdíjban, míg a ProPirKult pedig a főzőhelyért vehetett át különdíjat.

Külön meglepetés volt a pécskaiak számára, hogy a szervezők a plakátra feltették Tóth Piroska fotóját is, amint kenyeret dagaszt.

A délután folyamán jelen volt a csapat mellett Antal Péter pécskai polgármester is.

Categories: Környékünk, Slider