Januártól 8-30 százalékkal emelkednek az épület- és telekadók

Januártól 8-30 százalékkal emelkednek az épület- és telekadók

Gheorghe Falcă polgármester ma bejelentette, hogy mivel 2016. január 1-től életbe lép az új pénzügyi törvény (Codul Fiscal), Aradon is emelkednek a helyi adók. A polgármester szerint a törvény alapján a ház- és telekadók 8-30 százalékkal lehetnek nagyobbak. Fizetni kell majd a ház alatti telekért is, de lényegesen emelkednek a kertek vagy nagyobb udvarok utáni adók. Januártól sokkal többet kell majd fizetni a parlagon hagyott földek után, a városban pedig a fel nem újított, romos lakóépületek után. Ez utóbbi esetben az emelés akár 500 százalékos is lehet, mert így akarják rákényszeríteni a tulajdonosokat a tatarozásra. Aradon ennek alkalmazását 2017-re halasszák, hogy némi haladékot adjanak a tulajdonosoknak, lakótársulásoknak.
Hogy milyen kritériumok alapján határozzák meg egy épület állapotát, arról még nem született döntés, de bevonják az érintetteket is.
Az adóemelés mellett számos azért engedmény is életbe lép, pl. az alapítványok, egyesületek által működtetett szociális otthonok adómentességet élveznek a telekkel együtt.
A 2016-os helyi adókról és díjakról szóló határozattervezet román nyelvű szövege itt olvasható:

http://www.primariaarad.ro/files/proiecte/p911.pdf

Categories: Aktuális, Slider