Áruló volt-e Görgey Arthur, vagy sem, erről mai napig vitáznak a történészek. 1884 májusában Budapesten 207 honvéd nyilatkozatban mentette fel a fővezért a hazaárulás vádja alól, azzal érvelve, hogy a túlerővel szemben hasztalan lett volna folytatni a vérontást, jól tette, hogy az „emberséges megoldást” változtatta. A felmentési nyilatkozatról tudomást szerezve, 1884 novemberében aradi honvédek ellennyilatkozatot fogalmaztak meg, s ezt elküldték Budapestre. Ebben leszögezik: számukra Görgey hazaáruló.
Íme az aradi honvédek levele:
Ellennyilatkozás
Miután Görgey Arthurnak, az 1848-49-es magyar szabadságharcz fővezérének, a honárulás vádja aloli felmentését czélzó megkísérlése, egy Budapesten 1884ik évi május hava 30-án kelt, – és kétszázhét (207) ugyanazon korbeli honvéd által aláírt Nyilatkozvány értelmében meg történt, – alulírottak is nem kevésbé feljogosítottnak tartják magukat ezen ügyre vonatkozó ellenvéleményüket, meggyőződésük alapján, a következőkben elmondani:
Azt állítja ugyanis a Nyilatkozványt aláírt 207 honvéd, hogy meggyőződésük szerént nyílt egyenességgel, bátran kimondhatják azt, hogy – „a világosi fegyverletétel oly nagy túlerőkkel szemben nem volt hazaárulás, – nem volt fegyvereinket meggyalázó tény, – nem volt a haza elleni bűn, hanem volt a honfivér további hasztalan ontását megszüntető tisztességes és emberséges befejezése, – egy azontúl czéltalan, reménytelen, s ezért tovább nem indokolható háborúnak.”
Szabadságharczunk befejezésének ilymódú elmagyarázása, lehet ugyan a nyilatkozványt aláírt 207 honvéd egyéni meggyőződése, – de azért ez nem ingatja meg a mai napig is még életben lévő, – s a nyilatkozvány aláírásához hozzá nem járult sok ezerre menő többi szintén 1848-48iki honvéd azon meggyőződését, – hogy: – a világosi fegyverletétel nemcsak hogy nem volt a honfivér további hasztalan ontását megszüntető emberséges és tisztességes befejezése a magyar nemzet óriási harczának, – hanem igenis volt: – egy minden kikötés és fenntartás nélküli könnyelmű feláldozása és lelkiismeretlen zsákmánnyal odadobása, – hazánk szent ügyének.
Alólírottak a nyilatkozvány aláírói által felsorolt többnemü felmentő okoknak valódi értelmükre való leszállításába azért nem bocsájtkoznak, mert a Görgey ellen fenforgó hazaárulási vád, – nyilatkozók saját állítása szerént, – csakis: „bebizonyítva nincsen” , s e szerént ők is, – csak: „bizonyítékok hiányában” mentik fel a volt főhadvezért a sulyos vád alól.
Ha Görgey Arthur ily nemü elégtétel kiszolgáltatásával megelégszik, – ám legyen az ő akarata szerént, de mi alólírottak szintén tiszta meggyőződésünkből kiindulva, részére még az elégtétel e nemü megadásához sem járulhatunk és csakis azért, nehogy a csalhatatlanságot a magunk számára igénybe venni látszassunk,- reá bízzuk a köztünk és 207 honvéd társunk közt fenforgó nézet eltérésből megállapítandó igazság kiderítését, – az elfogulatlan utókori történet írásra.
Nem hagyhatjuk azonban czáfolatlanul a nyilatkozvány azon tételét, mely az eddigi kárhoztató közvéleményt teljesen indokolatlan következtetés levonása által más útra terelni szándékszik.
Erre vonatkozólag ugyanis a nyilatkozvány aláírói a következőket mondják:
És teszik ők e lépést „/ti. Görgeynek a hazaárulás vádja alóli felmentését./” – nem kevésbé a magyar nép jelleme, s a nemzet önérdeke érdekében is, – melyekre nézve, – véleményünk szerént közömbös nem lehet, – hogy két szövetkezett nagyhatalmasság roppant túlnyomó haderőivel szemben becsületesen vívott küzdelem után érte-e a szomorú de tisztességes bukás, – vagy pedig, hogy gyáva árulás szennyezte-e a zászlóit, – és végre mert nemzetünk nemes jellemével nem tartják összeférhetőnek, hogy egy hű katonáját sírjáig üldözze azon irtóztató váddal: mely bebizonyítva nincsen, – s mely meggyőződésünk szerént igaztalan.”
Ezen állításokkal szemben, – melynek elbírálása nem az utókori történetírásra, hanem reánk és minden elfogulatlanul ítélő hazafira tartozik, – reá kell mutatnunk a nagy tévedésre, mely a nyilatkozvány aláíróit a magyar nép jelleme és nemzetünk önérzete ismeretében vezérli.
A mi meggyőződésünk szerént ugyanis Görgey fegyverletételi eljárása védelmének indoka sem a magyar népjellem, sem a magyar nemzet önérdeke érdekében nem kereshető.
A magyar népjellemben azért nem, – mert e nép jellemének egyik ismert tulajdonsága a vitézség, – mely tudvalevőleg a feltétlen önmegadást kizárja. A világosi fegyverletétel pedig megczáfolhatatlan feltétlen megadásról tesz tanuságot, melynek indokát még a nyilatkozók magyarázgatása szerént sem lehet a volt főhadvezér, – s akkorában egyidejűleges teljhatalmú országkormányzó jószándékának betudni, – mivel Görgey állítólagos tisztességes és emberséges jószándékának – elsősorban, habár saját élete árán is, – a könnyelműen a felbőszült ellenségnek zsákmányul dobott bajtársak életének megmentését kellett volna czéloznia.
De még kevésbé indokolt Görgey Arthur fegyverletételi eljárását, a magyar nemzet önérzete érdekéből védelmezni akarni, – mert sem nem ésszerű, de a fennforgó ügy állásánál fogva nem is jogosult kísérlet a magyar nemzet azon önérzetétől megfosztani akarni, hogy: két szövetkezett nagyhatalmasság roppant túlnyomó haderőivel sem volt képes erejét megtörni, s árulásnak kellett hozzájárulnia, hogy zászló beszennyeztessenek.
Mivel pedig a magyar nemzet ezen önérzetére, előre nem látható válságos napokban, – a trónnak s a hazának egyaránt még szüksége lehet, s a nemzet csakis ezen önérzetétől eltelten lesz képes elismert vitézi múltját beigazolni, – alulírottak úgy a magyar nemzet ebbéli önérzetének meggyilkolási merénylete ellen, – valamint az ellen is határozottan tiltakoznak, hogy Görgey Arthur volt 1848-48iki főhadvezér, az utókori történetírás egyedüli jogainak előzetes bitorlásával, a magyar nemzet jelenlegi közvéleménye szerént őt terhelő hazaárulás vádja alól egyoldalulag felmenthető legyen.
Kelt Aradon 1884ik év november hava 29-én
Az ellennyilatkozat első oldala
Az aláírók egy része
(Közreadja: Irházi János)
