Csernus doki Aradon

Csernus doki Aradon

Nem hisz a reménytelen esetekben, mindig van kiút – vallja Dr. Csernus Imre. A népszerű pszichiáter március 27-én, péntek este Aradon tart nyilvános előadást az Aradi Kamaraszínház termében (Bábszínház épülete). Az est témája: Párkapcsolat, önértékelés, boldogság.

Dr. Csernus Imre egy vajdasági kisvárosban, Verbászon született. Szülei orvosok, mégis úgy látja, „az élet vitt a pszichiátria felé”. Nőgyógyász szeretett volna lenni, két hónap után azonban rádöbbent, hogy nagyon közel tud kerülni emberekhez. „Olyan kérdéseket teszek fel, amelyekre sokan gondolni sem mernek. Mérlegeltem, hol lehet ezt a leginkább használni, így jött a pszichiátria.” – fogalmazta meg Dr. Csernus.

A doki nem hord fehér köpenyt. Utálja a hazugságot, de már nem ordít, ha átvágják vagy becsapják. Úgy véli, aki hazudik, elsősorban önmagát csapja be.

A közösségi oldalon is rendkívül kedvelt Csernus szerint az emberek valójában nem a személyétől, hanem önmaguktól és az általa kimondott őszinteségtől félnek; attól, amit nem mernek bevallani, miközben szemrebbenés nélkül csapják be magukat.

A múlt arra való, hogy tanuljunk belőle, csakúgy, mint a saját hibáink – vallja a doki. Előadásain szívesen szólítja meg a hallgatóságot, örömmel veszi, ha a közönség tagjai is elmondják saját nézőpontjukat. Csernus valójában asszisztál a különböző szempontok meglátását illetően. Dinamikus, interaktív előadásai éppen ezért népszerűek; egyedi stílusa, szókimondása mindenkit gondolkodásra késztet.

A március 27-ei aradi Csernus estre (kezdés: 19:00) belépőjegyek kaphatók a Tulipán könyvesboltban (jegyár: 30 lej) és előadás előtt a rendezvény helyszínén.

A rendezvényen dr. Csernus Imre könyvei is megvásárolhatók lesznek, melyet a szerző az előadást követően, a helyszínen dedikál is az érdeklődőknek.

További információk: http://facebook.com/csernusdoki

Categories: Életstílus, Főoldal-5