Sorin Grindeanu szociáldemokrata elnök hétfő este kijelentette, a cotroceni-i konzultáción azt mondta Nicușor Dan államfőnek, hogy pártja végül is össze tud gyűjteni egy többséget a parlamentben, de ez a többség nem felelne meg az államfő által támasztott követelményeknek, írja az Agerpres.
A România TV-nek nyilatkozó Grindenutól azt kérdezték, hogy az államelnök felkérte-e a szociáldemokratákat parlamenti többség kialakítására.
“Azt mondtuk neki, hogy végül is össze tudunk gyűjteni egy többséget a parlamentben, hogy kormányt tudunk alakítani – ezt bizonyítja, hogy 281 szavazatot gyűjtöttünk össze Ilie Bolojan leváltásához, miközben a szükséges szavazatszám 233 volt -, csakhogy ez a többség nem felelne meg az általa támasztott követelményeknek” – válaszolta a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Véleménye szerint a kormányalakítási lehetőségük száma nagyon lecsökkent, tekintve, hogy a PSD nem lép koalícióra a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), és ez utóbbi is kijelentette, hogy nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelynek nem része.
Nicușor Dan államfő hétfőn konzultált a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A konzultációk utáni sajtónyilatkozatában az államfő közölte, a megbeszélések célja annak feltérképezése volt, hogy milyen feltételek mellett oldható fel a jelenlegi politikai válság, és milyen politikai konstrukció biztosíthatná a lehető legstabilabb kormányzást. Beszámolója szerint valamennyi pártküldöttség ismertette álláspontját és azokat a feltételeket, amelyek mellett venne részt a kormányzásban vagy támogatna egy új kabinetet.
Az elnök hangsúlyozta továbbá, hogy addig fog egyeztetni a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Fotó forrása: Sorin Grindeanu Facebook–oldala
