Nyugdíjemelés: még számítógépes program sincs hozzá

Nyugdíjemelés: még számítógépes program sincs hozzá

Ma Klaus Iohannis államfő aláírta az új nyugdíjtörvényt, s ezzel csak halmozódtak a gondok a PSD-ALDE kormányzás feje tetején. Nyugdíjemelésre természetesen égető szükség van, csakhogy a kormánykoalíció ezt most úgy tolta át a törvényhozáson, hogy fogalma sincs, majd miből fizetik. De azt sem tudják, mikor, miként számolják ki az emelt nyugdíjat a több millió érintetnek, ugyanis a szaktárca bevallotta, majd csak ezután fognak megfelelő számítógépes programot vásárolni. Várhatóan, amíg a nyugdíjasok megkapják a plusz pénzt évek telnek el, elnökválasztás viszont novemberben lesz.
Az emelés költségvetési terhe állítólag évente plusz 8,5 milliárd lej. Ahhoz, hogy a mostani nyugdíjakat, állami béreket kifizessék, a pénzügyminisztérium csak ma egy milliárd lej értékben bocsátott ki államkötvényeket. Románia olyan eladósodási körhintába ült, hogy a mostani fiataloknak az unokái is fizetni fogják ezeket a hiteleket.
Sajnos bármikor beállhat a költségvetési válság, hisz a PSD-ALDE kormány kizárólag hitelekből képes finanszírozni a populista céllal megemelt béreket, nyugdíjakat. Ezt pedig majd tetézi, hogy a gazdasági fejlődés a külföldi működő tőke becsalogatása helyett a fogyasztásra alapul.

Categories: Aktuális, Slider

Write a Comment

Your e-mail address will not be published.
Required fields are marked*

Nem vagyok robot : *