Az Aradi Kamaraszínház egyik legizgalmasabb előadása, a Kean is szerepel a 2026-os Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. A színházi szakma legjelentősebb éves szemléjére idén 72 társulat 108 előadással jelentkezett, amelyekből tizennégyet válogattak be a versenyprogramba.
A 2026-os Országos Színházi Találkozónak Debrecen és az idén 160 éves Csokonai Nemzeti Színház ad otthont június 15-21. között. Egy héten át a legkiemelkedőbb magyar színházi alkotások, a legizgalmasabb művészi teljesítmények és a szakmai találkozások ünnepe várja az érdeklődőket. Az OSZT versenyprogramjában tizennégy előadás, köztük hét nagyszínpadi és hét stúdióelőadás szerepel. A stúdióelőadások között lesz az Aradi Kamaraszínház előadása, a Raymund Fitzsimons műve nyomán Tapasztó Ernő és Harsányi Attila által írt Kean.
A Kean című monodráma Edmund Kean angol drámai színész igazán kalandos életébe enged betekintést, miközben a színész magányát boncolgatja. A darab nem akarja megfejteni, hogy válik színésszé egy ember, inkább azt mutatja be, hogy a több évtizeden át színpadon élő ember milyen meghasonlásokkal találkozik. A művész életéből készített adaptáció Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színművész alkotói munkájának eredménye. Harsányi Attila alakításáról így ír Jászay Tamás színikritikus, a Revizor című kritikai portál szerkesztője: „Felment és analizál, magyarázkodik és átkozódik. Idéz és vált, széttör és összeragaszt. Hadar és lelassul, átváltozik. Örvény lesz, forgószél. Mindent magába szippant, mindent kiokád magából. Mert ő itt hamletlearmacbethothellorichárd. Igen, egy gép. A gép. A színészgép.”
Az előadás 2025 júniusában Aradon elnyerte a 15. Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál trófeáját. Szintén tavaly, a nagybányai 31. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Harsányi Attila megkapta a zsűri különdíját a Kean, illetve a Rudolf Hess tízparancsolata című előadásokban nyújtott teljesítményéért, valamint – visszatérő vendégként – átvette az Atelier Kiválósági Díjat is. A monodrámát nemcsak Romániában értékelték, tarolt a Tatabányai Jászai Mari Színház Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiválján is, a Kean kapta a Legjobb monodráma díját a 12. MOST Feszten.
A Kean című monodrámát június 16-án, kedden 15 órakor láthatja a közönség a Csokonai Teátrum termében. A versenyprogramban szereplő előadások mellett szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók és kulturális programok várják az érdeklődőket az Országos Színházi Találkozón.
Kean / Raymund Fitzsimons nyomán
-Aradi Kamaraszínház-
Fordította: Révész Mária
Játssza: Harsányi Attila
Zeneszerző: Borsos Pál
Díszlet, jelmez: Tapasztó Ernő – Harsányi Attila
Dramaturg: Tapasztó Ernő – Harsányi Attila
Rendező: Tapasztó Ernő
Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk!
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)
