Elkelt a Sanevit

Elkelt a Sanevit

Több mint egy évtizede nem termel az egykoron merész tervekkel és perspektívával indított aradi Sanevit Rt., egyszerhasználatos fecskendőgyártásra szakosodott üzem. A Sanevit hamar bedőlt, felszámolóhoz került, és az Agerpres mai híre szerint a liciten 1.680.000 euróért vásárolta meg egy meg nem nevezett romániai befektető, aki az elmaradt béreket is kifizette 40 dolgozónak. Volt olyan hajdani munkás, aki most teljesen váratlanul 167.000 lejjel lett gazdagabb.

Az 1990-ben megépült Sanevit fecskendőgyárhoz nagy remények fűződtek, de a rossznyelvek szerint annak idején az egészségügyi tárca gyakran változó miniszterei inkább vásároltattak külföldről fecskendőt, mint az aradi gyártól, és innentől kezdve megíródott az üzem vesszőfutása. Volt periódus, amikor az egészségügyi minisztérium ígérte az újraindítást, de ebből semmi nem valósult meg, az évi 520 millió fecskendőre-tűre kalibrált vállalat sosem dübörgött kapacitásának 30 százaléka fölött. 2013-ban még folyt valami gyártás, de az adósságok már elérték a 8,4 millió eurót. A cég felszámolása 2021-ben kezdődött, emlékeztet az Agerpres.

Vélhetően az új tulajdonosnak esze ágában sincs a Sanevit csarnokaiban fecskendőket gyártani, viszont a 3,2 hektáros telek megér 1,68 millió eurót, amennyiben ott ingatlanberuházást tervez.

Categories: Gazdaság, Slider

Write a Comment

<

Nem vagyok robot : *