Újabb nagyszabású tüntetést készülnek tartani Bukarestben október 29-én a szakszervezeti szövetségek.
A közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Törvény Ereje Országos Szakszervezet (SNFL) csütörtöki közleménye szerint az ország öt nagy szakszervezeti szövetségéből négy (Alfa Kartell, Frăția, CSDR és Meridian szakszervezeti szövetség) részt vesz a kormány épülete elé tervezett tüntetésen, olvasható az Agerpres hírében.
A megmozduláson a tiltakozók “a Bolojan-kormány által elrendelt visszaélésszerű elbocsátások és bércsökkentések” leállítását fogják kérni. A szakszervezet szerint a több mint 13 ezer helyi közigazgatási alkalmazott menesztése, illetve a központi közigazgatásban dolgozók fizetésének 10 százalékos csökkentése nem hoz megoldást a költségvetési hiány jelentette problémára, de negatívan hat az intézmények működésére és a polgároknak nyújtott szolgáltatások minőségére.
A SNFL méltányos béreket és tisztességes megélhetést biztosító nyugdíjakat kér, követeli az energiaárak szabályozását, és elutasítja az állami vállalatok privatizálását.
A tüntetésre a helyi és a központi közigazgatásban dolgozók mellett az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozókat, a kulturális intézmények alkalmazottait, a nyugdíjasokat és valamennyi szakszervezeti szövetség tagjait várják.
Fotó forrása: https://www.facebook.com/cnscartelalfa/photos – archív