TUDTAD döntő: a pécskaiak tudták

TUDTAD döntő: a pécskaiak tudták

2024. április 26-án Pécskáról a 2-es Számú Általános Iskolát két csapat, a Pápaszem és Okuláré képviselte Temesváron a Gerhardinum Római-Katolikus Iskola által szervezett „TUDTAD – TUDÓS TANODA” regionális bibliaismereti vetélkedő döntőjén, ahonnan nyertesként, első és harmadik helyezésekkel tértek haza. Csapattagok: Pápaszem – Köles Réka, Lantos Nándor, Rab Martina, Hajas István; Okuláré – Tóth Áron, Tóth Ákos, Oláh Erika, Vörös Viktória. Irányító tanárok: Bella Rozália, Kocsik Imre, Köles Katalin. Az alábbiakban Köles Réka beszámolója következik:

„Vonattal utaztunk Temesvárra, majd gyalog érkeztünk a döntő helyszínére, a Gerhardinumba, ahol Kocsik Zoltán igazgató úr köszöntött minket. 10 órakor kezdetét vette a megynitó, melyen Exc. Pál József Csaba püspökatya is tiszteletét tette. 10:30-kor kezdődött a verseny, három feladatsort kellett megoldanunk egy óra alatt. Jól megfontolt időbeosztással az első feladatsort 15, a másodikat 20, míg a harmadikat 25 perc alatt sikerült megoldanunk. A fogalommagyarázat tűnt a legnehezebb és legérdekesebb feladatnak is, mivel sok felkészülést és tudást igényelt. Az írásbeli feladatokat kis szünet követte, hogy előkészüljünk a színdarabokra. Kihasználva az időt még egy rövid kis főpróbát is tartottunk. A mi csapatunk Jézus feltámadását adta elő. Minden csapat kreatívan oldotta meg a kiválasztott jelenet színre vitelét, ki énekkel, ki tánccal, és még bábelőadás formájában is láthattuk a kánai menyegzőt. A munka után nagyon finom ebédet fogyasztottunk az iskola étkezdéjében.

Kis szabadidő után következett a díjkiosztó, ahol izgatottan ültünk le asztalainkhoz, és kíváncsian vártuk az eredményeket. Csodás módon első helyezést értünk el mi „pápaszemek”, s mikor kihívták 3. helyezésre az Okuláré csapatot, még inkább örültem, hogy mindkét pécskai csapat benne van a „top 3-ban”. Értékes ajándékokat kaptunk, ezúton is köszönjük szépen!

Büszke vagyok a Pápaszemre, mert eleinte nagyon nehezen ment a csapatmunka, és álmomban sem gondoltam volna, hogy nyerünk. A díjkiosztó után még sétáltunk egyet az Opera téren, majd indultunk az állomásra.

Személy szerint nagyon élveztem ezt a napot, tele volt izgalmakkal és meglepetésekkel, és nagyon büszke vagyok a csapatomra!”

Categories: Életstílus, Főoldal-5