Körülbelül kétszáz családi orvos, ápoló tiltakozott szerdán a prefektúra előtt, miután megtudták, hogy az egészségügyi pénztár (CAS) 2024-ben az új szerződések alapján csökkentené a bevételeiket.
Tóth Csaba prefektus tárgyalt a képviselőikkel és átvette a követeléseiket tartalmazó petíciót.
Közben a Sanitas Szakszervezet vezetői szerdán bejelentették, hogy addig nem állnak el az általános sztrájk korábban bejelentett kirobbantásától, amíg a kormány nem emeli meg egységesen 20 százalékkal az egészségügyi alkalmazottak fizetését, írja az Agerpres.
A szakszervezeti szövetség elnöke, Leonard Bărăscu és alelnöke, Iulian Pope a Marcel Ciolacu kormányfővel tartott tárgyalások után nyilatkozott a sajtónak.
Leonard Bărăscu elmondta, hogy a miniszterelnök egy munkacsoport létrehozását javasolta a bérezési kérdések megoldására az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium képviselőinek részvételével. Ez a testület akár már csütörtökön megtarthatja az első ülését. Ettől függetlenül a Sanitas csütörtökön sztrájkőrséget szervez a pénzügyminisztérium előtt – mondta a szakszervezeti vezető.
Beszámolója szerint a szerdai találkozón Marcel Ciolacu nem beszélt az egészségügyi béremelések lehetséges menetrendjéről, hanem időt kért a Sanitas vezetőitől annak megvizsgálására, hogy mekkora fizetésnövekedést tud ajánlani a szakszervezetnek.
Iulian Pope leszögezte, hogy a Sanitas nem enged az egységesen 20 százalékos béremelésre vonatkozó követeléséből, és ezt közölték a kormányfővel is. Szerinte ezt a követelést az indokolja, hogy jelenleg az egészségügyi alkalmazottak 70-80 százalékát ‘nagyon rosszul fizetik’.
Kérdésre válaszolva a szakszervezeti vezetők elmondták, hogy nem hajlandók a kompromisszumra: ha a kormány a kért 20 százalék helyett csak 10 százalékos béremelést ajánl fel, kirobbantják az általános sztrájkot az ágazatban.
Fotó: illusztráció