Ultimate Frizbi Bajnokság

Ultimate Frizbi Bajnokság

Elkezdődött Magyarországon az Ultimate frizbi Well Travel Liga 2023. évi szezonja. A felnőtt NB I immár hatodik éve jelenti a nyolc legerősebb hazai klub legfőbb versengését. A folyamatosan növekvő taglétszám miatt idén már másodosztályban ( NB II ) is meghirdette a szövetség a Nemzeti Bajnokságot, ugyancsak nyolc csapattal. Szintén a versenyzői létszámnövekedés tette lehetővé, hogy idén már nemcsak U15, de U13 és U11 utánpótlás korosztályokban is bajnoki rendszerben versenyeznek a csapatok.

A 2023-as év legfontosabb feladata az Ultimate frizbi csapatsportban az utánpótlás szinten tartása, illetve további erősítése. Erre minden lehetőség adott, hiszen az idei diákolimpiákon több mint 50 iskola közel ezer diákja versenyez majd a helyezésekért.

Emellett a MEFOB FESZT multisport esemény részeként az egyetemisták országos bajnokságán idén rekordszámú, 10 csapat részvétele várható Debrecenben.

A válogatottakra két Európa-bajnoki megmérettetés vár ebben az évben. A tavalyi VB győztes, a Nemzeti Versenysport Szövetség gáláján az Év csapatának választott U20-as világbajnok mixed válogatott, augusztusban éremért utazik Olaszországba. Míg a felnőtt válogatotott júliusban Írországban szerepel. Itt a pontszerző hely elérése a cél.

A bajnokságok eredményeit és a statisztikákat Magyar Repülő Korong Szövetség honlapján (www.mrksz.hu) követhetik nyomon.

Erdősi Zoltán elnök, Magyar Repülő Korong Szövetség

Categories: Főoldal-5, Sport