A diáktanács nem akar hittan-érettségit

A diáktanács nem akar hittan-érettségit

“Nem lenne igazán előnyös a diákok számára”, ha a romániai egyházak javaslatának megfelelően választható tantárgyként hittanból is érettségizhetnének – közölte csütörtökön a Diákok Országos Tanácsának (CNE) nevében a szervezet elnöke, akit az Agerpres idézett.

A CNE közleménye szerint Miruna Croitoru riasztónak tartja, hogy a romániai felekezetek vezetői az oktatási minisztériumhoz eljuttatott közös állásfoglalásukban megkérdőjelezték a társadalom két alapelvének – a sokszínűségnek és a befogadásnak – a tiszteletben tartását.

Szerinte azért nincs értelme besorolni a hittant a választható érettségi tantárgyak közé, mert tekintettel a vallási meggyőződések sokaságára, a vizsgázókat nem lehetne egységesen értékelni. “Hogyan lehet a hitet (…) 1-től 10-ig terjedő jegyekkel osztályozni?” – idézte a közlemény a diákvezetőt.

A CNE szerint Románia az egyetlen európai ország, ahol a gyerekek hittanoktatásból való felmentését kérvényezniük kell a szülőknek, míg az összes többi országban ez a tárgy az opcionális tantárgyak egyike.

“E szerint annak ellenére, hogy Romániában az oktatásnak egy világi, demokratikus és független rendszeren kellene alapulnia, még mindig alapvető fontosságúnak tartják ezt a tantárgyat, és ritkák azok az esetek, amikor a diákok lemondanak róla” – olvasható a közleményben.

A diákszervezet leszögezte azt is: támogatja a befogadás, a sokszínűség és a megkülönböztetésmentesség elvét az iskolákban. Közleményükben arra utaltak, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) és a több romániai vallási felekezet károsnak tartja a közoktatási törvény tervezetének azt az előírását, amely szerint a romániai iskoláknak a szexuális sokszínűség elfogadására kell nevelniük a diákokat.

A BOR szóvivője, Vasile Bănescu ugyanakkor szerdán kijelentette, hogy a hittan ugyanolyan választható tantárgy, mint bármelyik másik, ezért be lehetne vezetni az érettségin is. 

Categories: Aktuális, Slider