– A nyelvünk nélkül mik lennénk? Norvégok, mint bárki más – összegzi mindennapi munkájuk lényegét az észak-norvégiai Olmmáivákki (norvégül Manndalen) falu általános iskolájának pedagógusa.

Európa egyik legrégibb őslakos népének, a számik nemzeti ünnepe van, ezért tanárok és diákok kivonulnak a borús délelőtt az iskola mögötti havas völgybe, az ünnepi zászlófelvonáshoz.

Felcsendül a számi himnusz, az óvodások énekelnek, utána egész nap folytatódnak a nemzeti identitáshoz, történelemhez fűződő tevékenységek: beszélgetnek, főznek, lasszóznak.

A legnagyobb diákok a fehér tájból kiemelkedő, jurta-szerű sátorba mennek. A lavvu közepén ég a tűz, a fiatalok körbeülve hallgatnak egy régi mondát a népviseletbe öltözött tanártól.

A kétezer lakosú Gáivuotna – Kåfjord – Kaivuono község példamutató a kisebbségi jogok terén: 1992-ben az elsők között vezette be a számi nyelvet a közigazgatásban, azóta pedig a kvén finn dialektust is.

– Most már sokan büszkék gyökereikre, viselik a gáktit (népviseletet) – magyarázza Britt Pedersen alpolgármester.

2021-es népszámlálási adatok szerint a környék lakosságának 27,2%-a, északabbra több, mint a fele, a szomszédos déli megyében pedig minden ötödik lakos vallotta magát száminak.

A három évtizeddel ezelőtti döntés megosztotta a közösséget: vannak, akik még most sem beszélnek emiatt egymással, másokban viszont pont ez ébresztette fel a kisebbségi öntudatot.

Míg a mai napig ismeretlen tettesek éjjel fegyverrel lőtték és festékkel kenték le a többnyelvű helységnévtáblát, középkorúak kezdtek érdeklődni felmenőik kultúrája iránt.

Évszázadokon keresztül folytatott az állam erőszakos beolvasztó politikát a számik ellen, hogy „jó norvégokat” neveljen. Nem volt szabad használniuk az anyanyelvüket az oktatásban, betiltották vallásukat, átnezezték településeiket és nem hordhatták népviseletüket.

Emiatt sok családban a szülők nem adták tovább anyanyelvüket, nem akarták, hogy gyermekeik átéljék az általuk megtapasztalt szégyenérzetet és kitaszítottságot.

Az iskola mögötti völgyben lévő tipikusan skandináv stílusú épület a közösség lelke: a diákok itt ebédelnek minden nap, koncertterem, könyvtár működik, a számi parlamentnek is vannak irodái. A lentebb lévő tisztás a Riddu Riddu őslakos zenei fesztivál helyszínéül szolgál.

– Baráti kerti partinak indult 1991 nyarán, most ezreket fogadunk koncertekkel, panel beszélgetésekkel, filmvetítésekkel. Külön gyermekfesztivált is tartunk, hagyományőrző tevékenységekkel – írja körül az állami és helyi költségvetésből támogatott, családbarát szabadtéri rendezvényt Stian Pedersen producer.

A gasztronómia is szerves része a számi kultúrának. Svein Oddvar Leiros, az Északi Népek Központjának menedzsere, volt polgármester, jó szakács hírében. Büszkén mutatja be a videót amelyben ételkülönlegességet készít: szarvaslevest zabpelyhes ikragombóccal, majd kitér a főleg szarvashúst, halat, burgonyát, gyökérzöldségeket és erdei bogyókat használó számi konyha jellegzetes fogásaira.

A 80 ezerre becsült nép négy északi ország területén él, majd kétharmaduk Norvégiában, ahol a lakosságnak csupán egy százalékát teszik ki. 10 település alkotja a számi nyelvű adminisztratív területet. A magyar nyelvhez hasonlóan a finnugor nyelvcsaládba tartozik, kilenc dialektusát tartják számon, tehát nagyon eltér a germán eredetű norvégtől.

Az alkotmány kötelezi az államot az őshonosnak nyilvánított közösség nyelvének, kultúrájának és életmódjának védelmére és fejlesztésére. Történelmükről, kultúrájukról valamennyi norvég diák tanul, ők maguk pedig eldönthetik, hogy első, második vagy harmadik nyelvnek veszik fel a számít.

A 17 éves Mikkel Mathisen és Karstein Johann Marthinsen az egy órára lévő gimnáziumban tanul. Szülőfalujuk havi támogatást nyújt nekik, ha folytatják a számi nyelvű oktatást, de az utóbbi már nem vállalta, túl zsúfolt így is az órarendje.

– A nemzetiség nem téma közöttük. Nem nagy iskola, de színes, nem szól be senki a népviselet miatt sem ünnepekkor – ecsetelik a generációs szemléletváltást a diáktanács vezetői.

Már egészen kis kortól megismertetik a gyermekeket a multikulturalizmussal: Arne Steinnes és Lisa Mari Nilsen lelkesen mutatják be a községi könyvtár gazdag, többnyelvű gyűjteményét és az óvodások kedvencét: a norvég, számi és kvén nyelven is megszólaló menő, napszemüveges plüssmackót.

– A járvány idején házhoz szállítottuk a könyveket, most pedig hetente többször megyünk a környékbeli óvodákba, iskolákba a könyvtárbusszal. Nagyon jók a visszajelzések – ecseteli büszkén „A szuperképességem? Kvén vagyok” feliratú pólót viselő főkönyvtáros.

Az Északi Népek Központjában működik a „nyelv háza” (Giella Siida), ahol kortól függetlenül bárki megtanulhat számiul. Sokat kirándulnak, horgászni járnak, főznek, hiszen az emberi kapcsolatok által könnyebben elsajátítható egy nyelv.

A 92 éves Inger Ellen Baal fiatalkorában egészen más volt a helyzet. Családjának életmódja és megélhetése került veszélybe, amikor szarvasaik legeltetési helyén vízerőmű épült.

Nagy tisztelet övezi a közösségben, életéről dokumentumfilm készült, minden nagyobb eseményen jelen van és átéléssel eleveníti a számi jogokért folytatott harcot. Fia egyike volt azoknak, akik egy hónapig éhségsztrájkot tartottak az oszlói parlament előtt az Alta folyón tervezett erőmű ellett, az 1970-es években.

„Hagyd a folyót élni” (Ellos eatnu – La elva leve) címen mutattak be januárban a norvég mozikban filmet a számik és a környezetvédők tiltakozásairól a nagyszabású projekt elleni tiltakozásokat. A kisebbségi aktivizmussá alakult mozgalomnak köszönhető az őslakos közösség szervezettsége, amely a ’90-es években jogaik elismeréséhez vezetett.

A Norvégiát délről északra átszelő E6-os főút mellett elszórtan állnak a faházak: valamennyit a második háború után építették, a kivonuló németek ugyanis felgyújtották a falvakat.

Egy órányira, a fjordokra néző rusztikus hotelhez érkezünk. A hagyományos sátor többszörösen felnagyított változatának közepén ég a tűz és tálalják a krumplilevesre emlékeztető bidos-t. A házigazda elárulta: a lakodalmi verziót készítette el, több szarvashússal.

A heves északi szél tépi a sátrat, miközben a házigazda lánya jojkál, azaz megénekli két kedvencét. A hagyomány szerint minden számi gyermek kap egy személyes, szavak nélküli, ismétlődő kántálást, amely végigkíséri életét. Amikor kilépünk csillagos égbolt fogad, cikázó sarki fényekkel.

– Kérni kell a természetet és bízni benne, hogy meghallgat – tartják. A számik szoros kapcsolatát az őket körülvevő tájjal jelzi, hogy több mint kétszáz kifejezésük csak van a hóra vonatkozóan.

Házigazdánknak 3000 fős csordája van, de becslések szerint már csak minden hatodik számi tart szarvast, amelyet motoros hószánnal terel.

Novembertől februárig buszokkal érkeznek ide a turisták az aurora borealis nyomában és közben sokan közülük megismerkednek a számi kultúrával.

Kåfjord község ügyvezető igazgatója szerint az önkormányzat munkatársai közül nem mindenki beszéli a nyelvet, de a hivatalos kommunikáció többnyelvű. – Megteszünk minden tőlünk telhetőt!

Sinka Pál,

Gáivuotna – Kåfjord – Kaivuono község, Norvégia

* A riport a Román Szociális Fejlesztési Alap (FRDS) és a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetségének (KS) jóvoltából szervezett tanulmányi út során készült.