Mégis tartanak szexórát a suliban

Mégis tartanak szexórát a suliban

Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen tartani kell az iskolában egészségügyi nevelésről szóló órákat a nemi betegségek és a serdülőkori terhesség megelőzése érdekében, írja az Agerpres.

A tervezet elfogadását 224 képviselő támogatta, egy ellene szavazott, 49-en tartózkodtak.

A testület részben elfogadta Klaus Iohannis államfő igénylését az iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló jogszabálytervezet újbóli megfontolására vonatkozóan.

A parlament által eredetileg elfogadott törvény még úgy fogalmazott, hogy “az életre felkészítő oktatásban” kell részesíteni a tanulókat, amelynek része kell hogy legyen az “egészségügyi nevelés” is. Klaus Iohannis részben e megfogalmazás miatt küldte vissza a jogszabályt a parlamentnek, hangsúlyozva, hogy ebben a formában a törvény eltávolodik a 2011/1-es oktatási törvény 3. cikke által előírt elvtől.

A képviselők így átfogalmazták a szöveget, amely módosított formájában előírja, hogy nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen kell tartani egészségügyi nevelésről szóló órákat az iskolákban a nemi betegségek és a serdülőkori terhesség megelőzése érdekében.

Categories: Aktuális, Slider