Régi Színház: megpávatáncoltatták egymást

Régi Színház: megpávatáncoltatták egymást

A Régi Színház megvásárlási esélyének utolsó vonata is elment ma délután a városi tanács rendkívüli ülésén. Az ülést az USR PLUS és a PSD tanácsosai hívták össze egyetlen napirendi ponttal: éljen-e a város a Régi Színház elővásárlási jogával, magyarán vegye meg, vagy sem.

Annak ellenére, hogy a civil szféra részéről érezhető nyomás helyeződött a városi tanácsra, a polgárokat képviselők az USR PLUS és a PSD kivételével nem akarták, hogy Arad megvásárolja a 200 éves színházi épületet: az RMDSZ két tanácsosa – Bognár Levente és Szabó Mihály – a keddi voksoláson tartózkodott, a liberálisokat (PNL) egyedül képviselő Lazăr Faur alpolgármester pedig szintén tartózkodott.

Az elővásárlási joggal Arad március 17-ig, szerdáig élhetett volna.

A pénzügyi osztály jelezte, nincs forrás arra, hogy amennyiben élnek az elővásárlási joggal, letétbe helyezzék a kért 200 ezer eurót. Călin Bibarţ polgármester szerint rövid volt az idő, hogy a város megrendeljen egy külön értékbecslést, hisz nem biztos, hogy az összeg korrekt. Megjegyzendő, hogy a város, és az elővásárlási jogáról korábban lemondott megyei tanács már januárban tudta, hogy dönteniük kell a kérdésben, mégsem léptek.

A polgármester szerint az új tulajdonos – aki állítólag már az előleget is letette, mert tisztában volt a tanácsi menetrenddel – köteles megőrizni az épület eredeti desztinációját, de ebben sokan kételkednek. Azt is elmondta, hogy műemléképület lévén tilos lesz lebontani, csakhogy Romániában az elmúlt három évtizedben rengeteg műemléképületet dózeroltak már le arra hivatkozva, hogy életveszélyes. Călin Bibarţ fő víziója, amit többször is elismételt az elmúlt napokban, hogy a város majd kisajátítja a Régi Színházat, és sokkal olcsóbban vásárolja meg. Kérdés milyen alapon vehető el valakinek az ingatlana, hisz nincs szó, például nemzeti érdekű autópálya- vagy vasútépítésről.

Categories: Aktuális, Slider